A Facebookon kért segítséget az anya autista fia születésnapi ajándékához
2017. szeptember 30. írta: Cseri Pál

A Facebookon kért segítséget az anya autista fia születésnapi ajándékához

ricsi.jpg

Egy édesanya kreatív születésnapi ajándékot talált ki autista fiának.

Sándor Ricsi október 6-án tölti be 14. születésnapját. Az autista fiú még sosem volt nyaralni, így édesanyja, Katalin arra gondolt, a jeles alkalomra valami különlegessel próbálja meglepni gyermekét.

 – Ricsi komoly érdeklődést mutat a különböző országok iránt. Sok-sok utazással kapcsolatos dvd-t vásároltat velünk, emellett pedig az interneten is sűrűn bújja a térképeket. Az állapota miatt azonban komolyabb utazásokra sajnos nem tudunk elindulni vele. Éppen ezért arra gondoltam, hogy felhívást teszek közzé, amelyben megkérek embereket, küldjenek képeslapot a kisfiamnak, hogy legalább képzeletben el tudjon jutni a lapokon szereplő helyekre – nyilatkozta a Borsnak Katalin.

A poszt nagyon gyorsan terjedni kezdett, s Ricsi azóta már ezres nagyságrendben kapott képeslapokat. Voltak, akik egész gyűjteményüket küldték el neki, mások konkrétan neki üzentek a lappal, s egyéb ajándékokat (pénzt, térképet) is mellékeltek hozzá. Sőt, olyan távoli helyekről is érkeztek lapok, mint Kalifornia vagy Mexikó. De Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége elnöke, európai parlamenti képviselő is küldött egyet, méghozzá egy olyat, amelyet Indiában vásárolt.

Katalin eredetileg úgy számolt, a zárt csoportban megosztott felhívására talán érkezik 15-20 lap, amelyekből majd egy emlékkönyvet csinálhat a fiának. Mostanra azonban már módosítania kellett a tervén, hiszen eleve naponta 20-nál több lap fut be hozzájuk. A kézbesítők alig győzik kihordani nekik. Ugyanakkor még maguk a postások is belecsempésztek a többi közé egy képeslapot.

Ricsi egyébként halmozottan fogyatékos, beszélni sajnos nem tud, bár 3 éve elkezdett járni egy speciális iskolába. – Az elmúlt egy évben érezhetően sokat fejlődött. Egyre jobban tud olvasni és egy-egy szóval ki is tudja fejezni magát. De többnyire még kommunikációs kártyák segítségével adja tudtunkra, mit szeretne. Ugyanakkor a számítógépet egészen jól kezeli, ott még angol szavakat is le tud gépelni – tudtuk még meg a fiúról.

Aki tehát szeretne egy kis örömet okozni Ricsinek, az alábbi címre küldhet neki képeslapot:

Sándor Richárd Zsolt

Rábapatona

Rákóczi utca 105.

9142

(borsonline)

 

Címlapfotó: Bors

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr612913179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása