Tudja, hány százalékkal nőnek a nyugdíjak januártól? Most kiderül
2017. november 30. írta: Cseri Pali

Tudja, hány százalékkal nőnek a nyugdíjak januártól? Most kiderül

Januártól 3, illetve 3,8 százalékkal nőnek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások a decemberihez képest, attól függően, hogy 2017-ben, vagy annál korábban állapították meg a járandóságot - jelentette be az az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Balog Zoltán…

Nem sikerült tönkretenni, így most kitüntette a kormány a korábban vegzált Ökotárs Alapítványt
2017. november 30. írta: Cseri Pali

Nem sikerült tönkretenni, így most kitüntette a kormány a korábban vegzált Ökotárs Alapítványt

A Miniszterelnökség különdíját vehette át Móra Veronika a Norvég Civil Alap magyarországi támogatásait felügyelő Autonómia, DemNet, Kárpátok és Ökotárs alapítványok nevében, 2017 november 16.-án, a Norvég Alap 2009-2014-es pályázati ciklusának zárókonferenciáján. A díjat a civil szervezetek a…

Decemberben kell dönteni az eváról
2017. november 30. írta: Cseri Pali

Decemberben kell dönteni az eváról

December 1-je és 20-a között választhatják 2018-ra az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) a törvény hatálya alá újonnan bejelentkezők, a bejelentkezés írásban ugyanezen időpontig visszavonható. A határidő elmulasztása esetén nincs helye igazolási kérelem előterjesztésének - hívja fel a figyelmet a…

Kikapcsolási moratórium a lakossági gázszolgáltatásban december közepétől január elejéig
2017. november 28. írta: Cseri Pali

Kikapcsolási moratórium a lakossági gázszolgáltatásban december közepétől január elejéig

Önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállal az NKM Nemzeti Közművek Zrt. a lakossági földgázszolgáltatásra december 16. és 2018. január 7. között. A szolgáltató keddi közleménye hangsúlyozza, hogy a moratórium nem csak a védett fogyasztókra, hanem a 60 napon túli számlatartozást felhalmozó lakossági…