Laza sofőr Győrben
2017. július 09. írta: Cseri Pál

Laza sofőr Győrben

Győrben nem viccelnek a sofőrök, nem restellik kitenni a lábukat vezetés közben ebben  a kánikulában. A pozitív az a dologban, hogy legalább a külső sávban lazáskodott így az illető. Reméljük, elérte célját. És azt is, hogy télen majd nem a sítalpas lábát teszi ki az ablakon.   Címlapfotó:…

Szükség van a sportdiplomáciai képzésekre-Végzett az első évfolyam a sportdiplomáciai szaktanácsadó szakon
2017. július 09. írta: Cseri Pál

Szükség van a sportdiplomáciai képzésekre-Végzett az első évfolyam a sportdiplomáciai szaktanácsadó szakon

Szükség van a sportdiplomáciai képzésekre és a sportszektor szervezeteit hazai, illetve nemzetközi szinten egyaránt hatékonyan képviselő szakemberekre. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szombati közleménye szerint a győri Széchenyi István Egyetem szombati diplomaosztóján több mint kétszáz…

Borkai megnyert egy csatát?
2017. július 08. írta: Cseri Pál

Borkai megnyert egy csatát?

A várost szerető győri polgárok már kora tavasszal rémült, kétségbeesett üzenetekkel árasztották el a Facebook-oldalakat. Mi is írtunk erről. Borkai úgy gondolta, a Mosoni-Duna holtág mégiscsak megfelelő terep lesz az EYOF rövidebb távú evezős versenyszámai számára. Eredeti tervét, a Püspökerdő…

Menő lakópark Győrben
2017. július 07. írta: Cseri Pál

Menő lakópark Győrben

Látványos szakaszba érkezett a győr-révfalui Tavirózsa lakópark építése. Az első otthonokat év végén adják át; a legnépszerűbb, 2-3 szobás lakások akár saját kertrésszel is elérhetők - most még kedvező áron. Győr egyik legfelkapottabb részén, Víziváros szélén hónapok óta tart az építkezés, a…

Heves zivatarok Győrben is
2017. július 07. írta: Cseri Pál

Heves zivatarok Győrben is

Kilenc megyére és a fővárosra másodfokú, nyolc megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki péntekre a heves zivatarok veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez pénteken hajnalban eljuttatott figyelmeztetésükben azt írták: a nap második felében (késő délután, este) északnyugat…

süti beállítások módosítása