MOST INGYENESEN IVARTALANÍTJÁK A GYŐRI KÓBOR EBEKET! Központi kutya program indul
2019. november 12. írta: BoldiG

MOST INGYENESEN IVARTALANÍTJÁK A GYŐRI KÓBOR EBEKET! Központi kutya program indul

Magyarországon jelenleg az egyik legnagyobb probléma a kóbor ebek magas száma, melyet az ivartalanítás támogatásával lehet a legelfogadhatóbb módon csökkenteni.  Ennek érdekében az agrártárca az adófizetők pénzéből 100 millió forintot biztosít az állatmenhelyet működtető civil szervezeteknek, a…

BETONKORLÁTNAK MAJD SOROMPÓNAK ÜTKÖZÖTT A RÉSZEG SOFŐR GYŐR MELLETT: Mikor lesz már vége ennek?
2019. november 09. írta: Smitt Róbert Író

BETONKORLÁTNAK MAJD SOROMPÓNAK ÜTKÖZÖTT A RÉSZEG SOFŐR GYŐR MELLETT: Mikor lesz már vége ennek?

A 8645-ös számú úton, Harka irányából Kópháza felé közlekedett autójával egy férfi 2019. november 8-án 18 óra 45 perckor. A 7. kilométerszelvényhez érve, a harkai vasúti átjáróban, a menetiránya szerinti jobb oldalon az úttestről lehajtott, és először egy betonkorlátnak, majd a félsorompó…

MEGRÁZÓ FOTÓK A TEGNAPI HALÁLOS BALESETÉRŐL: Egy 26 éves győri férfi vesztette életét
2019. november 07. írta: Smitt Róbert Író

MEGRÁZÓ FOTÓK A TEGNAPI HALÁLOS BALESETÉRŐL: Egy 26 éves győri férfi vesztette életét

Mint arról beszámoltunk halálos közúti közlekedési baleset történt tegnap hajnalban  óra a 8418-as számú úton. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy Opel Astra típusú személyautó haladt Koroncó irányába, amikor –eddig tisztázatlan okból és körülmények között – a gépkocsi sofőrje…

HALÁLOS BALESET GYŐR MELLETT: Fának ütközött egy autó, a vezető a helyszínen belehalt a sérüléseibe
2019. november 06. írta: Smitt Róbert Író

HALÁLOS BALESET GYŐR MELLETT: Fának ütközött egy autó, a vezető a helyszínen belehalt a sérüléseibe

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2019. november 6-án 4 óra 14 perckor a 8418-as számú út Koroncó és Tét közötti szakaszán. A rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi - eddig tisztázatlan körülmények között – fának csapódott. A baleset során a jármű sofőrje olyan…

MEGDÖBBENTŐ FOTÓK A TEGNAPI GYŐRI KARAMBOLRÓL: Két autó ütközött össze a Hűtőház utcában
2019. november 05. írta: Smitt Róbert Író

MEGDÖBBENTŐ FOTÓK A TEGNAPI GYŐRI KARAMBOLRÓL: Két autó ütközött össze a Hűtőház utcában

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt tegnap reggel Győrben. Egy 29 éves férfi közlekedett Fiat típusú autójával a Vágóhíd utca felől a Hűtőház utca irányába, amikor – feltehetően előzési céllal – áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. A jelenleg…

süti beállítások módosítása