Újra megnyitotta kapuit a győri Bisinger sétányon található vizes játszótér
2017. május 27. írta: Cseri Pál

Újra megnyitotta kapuit a győri Bisinger sétányon található vizes játszótér

vizes_j.jpg

Ma újra megnyitotta kapuit Győrben, a Bisinger sétányon található „vizes" játszótér, melyet a város önkormányzatának jóvoltából először 2013-ban használhattak a gyerekek. A létesítményt üzemeltető Győr-Szol Zrt. munkatársai elvégezték a szükséges karbantartási munkálatokat, így a különleges játékok újra rendelkezésre állnak. A játszótér minden nap 10 és 20 óra között várja a látogatókat.

Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester szombaton személyes invitálta a játszótérre azokat a gyerekeket, akik már az elmúlt években is szívesen töltötték idejüket az egyedi berendezések között, és természetesen azokat is, akik csak most fognak megismerkedni a játékokkal. Mint elmondta: a játszótér nagyon népszerű a gyerekek és szülők körében, mióta működik, a belváros egyik leglátogatottabb attrakciójává vált a családok körében -írja a kisalfold.hu.

A különleges játszótéren  a gyerekek különböző, vízzel kapcsolatos játékszerekkel játszhatnak, méghozzá úgy, hogy közben a víz útját maguk irányítják, a játékokat ők „üzemeltetik". A játékelemek között találhatóak nyitható-zárható zsilipek, ugrálókövek, vízkiemelő spirál, tekerős kút, vízköpő kakashinta, csónak, ivókút és több csobogó, vízköpő, fúvóka teszi még érdekesebbé a parkot.

A gyerekek játékosan, szórakozva ismerkedhetik meg a fizikai, mechanikai törvényszerűségeket, fejleszthetik készségeiket, tudásukat. A meglévő eszközökkel egy olyan komplex játszótéregyüttes jött létre a Bisinger sétányon, amely akár egész napos kikapcsolódást is nyújthat a családoknak.

Címlapfotó:Magyar Tájépítészek Szövetsége

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu

 

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr6012544671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása