Híradó ügyeletesek megyei szakmai versenyének döntője- szép győri sikerek
2017. május 30. írta: Cseri Pál

Híradó ügyeletesek megyei szakmai versenyének döntője- szép győri sikerek

hiradougyeletesekszakamaverseye-112press-hu.jpg

Május 29-én negyedik alkalommal rendezték meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon a híradó ügyeletesek és műveletirányítók szakmai versenyének megyei döntőjét.

A főügyeleti osztály által szervezett és a szakterület szakmai napja keretében végrehajtott megyei döntőt korábban már megelőzték a helyi fordulók, így a mai versenyen a legjobb helyi versenyzők mérkőztek meg.

A versenyen a megyei igazgatóság illetékességi területén működő hivatásos tűzoltó-parancsnokságok által szervezett helyi ügyeletesi versenyen legjobb eredményt elért 2-2 híradó ügyeletes, valamint a műveletirányítási ügyeletről szolgálati csoportonként 2 fő műveletirányító referens vett részt egyéni és csapat kategóriában.

A híradó ügyeletesek szakmai napját és versenyét Sallai Péter tűzoltó dandártábornok, megyei katasztrófavédelmi igazgató nyitotta meg.

A tábornok összefoglalta a szakterületre vonatkozóan az elmúlt időszak fontosabb eseményeit, s hangsúlyozta, hogy a hivatásos tűzoltó-parancsnokságok ügyeleteseivel és a megyei műveletirányítókkal szembeni egységes elvárások, hatékony szakmai együttműködést eredményeztek.

Kiemelte az ügyeletesek folyamatos képzésének fontosságát, az informatikai fejlődés követését. Az igazgató elismerően szólt az ügyeletesek munkájáról, majd jó versenyt kívánt a kollégáknak akik a mai napon felmérhetik jelenlegi tudásukat.

A megmérettetés elméleti feladatsorból és gyakorlati feladatokból állt, melyet a résztvevőknek időre kellett teljesíteniük.

A bejelentések és feladatok olyan szituációkat mutattak be, amelyek a mindennapok során is előfordulhatnak. Az elméleti feladatsort, - amely felmérte az ügyeletesek szakmai felkészültségét - a kollégák az ILIAS elektronikus programon oldották meg, míg a gyakorlati feladatok során a PAJZS, KAP, DÖMI alkalmazása és a veszélyes anyagok azonosítása is fontos szerepet kapott.

A sokrétű szakmai felkészültséget igénylő versenyt Báner Attila tűzoltó ezredes, megyei igazgatóhelyettes és Pákai László tűzoltó alezredes, megyei főügyeleti osztályvezető zárta a versenyzők és a csapatok teljesítményének értékelésével és az eredményhirdetéssel. A versenyen egyéni és csapat kategóriában az alábbi eredmények születettek:

A híradó ügyeletesek egyéni versenyében a harmadik helyezett: Kiss Tamás tű. tőrm. (Mosonmagyaróvár HTP), második helyezett: Rozsonits Róbert tű. tőrm.(Sopron HTP). A híradó ügyeletesek egyéni versenyében az első helyet (csakúgy mint az előző években) Fekete Szabolcs tűzoltó főtörzsőrmester (Győr HTP) érte el.

A híradó ügyeletesek csapat versenyében a negyedik helyezett: Kapuvár

Harmadik: Mosonmagyaróvár, a  második: Sopron, az első helyezést pedig a Győri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság (Fekete Szabolcs tű. ftőrm., Takács Balázs tű.őrm.) csapata érte el.

Műveletirányító egyéni kategóriában a harmadik helyezett: Zsirai Gergely tű.zls.,

második helyezett: Hajóstek Máté tű.őrm. A műveletirányítók egyéni győztese pedig Schmuk Dániel tűzoltó főtörzsőrmester lett.

Műveletirányító csapat kategóriában a negyedik helyezett: a „Gamma” csoport

harmadik helyezett a „Delta” csoport

második az „Alfa” csoport, első helyezett pedig a „Béta” csoport ( Nagy Sándor tű.zls.,Zsirai Gergely tű.zls.) A mai megmérettetés célja az ügyeletesi állomány elméleti és gyakorlati felkészültségének felmérése és növelése, szakmai ismereteik bővítése volt. Gratulálunk a szép eredményekhez!

Címlapfotó:112press.hu

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu

 

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr4712549937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása