Indul a győri Négy Évszak Fesztivál, először Retro Live
2017. május 30. írta: BoldiG

Indul a győri Négy Évszak Fesztivál, először Retro Live

nyarnyitogyorben-gyoriszalon-hu.jpg

Retro Live címmel maratoni koncert adja meg messzire hordó alaphangját június 17-én a győri Négy Évszak Fesztivál 2017-es nyári programkínálatának, amelyen a ’90-es évek legnépszerűbb magyar csapatai lépnek színpadra legnagyobb slágereikkel.

A szuperkoncertet megelőző és követő kulturális pezsgés június elejétől augusztus végéig ezúttal is zenei, színházi, táncos, irodalmi, gyermekeket megszólító, kiállításos, gasztrojellegű, ünnepi megemlékezésű, hagyományőrző és sportközpontú átélnivalókkal várja a Találkozások Városában élőket, és ide ellátogatókat.

Az idei győri nyár a kulturális és szórakoztató programok mellett a sportról is szól, hiszen, a Négy Évszak Fesztivál mellett ezúttal július 23. és 29. között az Európai Ifjúsági Olimpiára is óriási figyelem irányul.

Zámbó Attila, a Retro Live produkció producere elmondta, hogy hosszú programmal készülnek, ezért is kezdődik a nyárnyitó koncert június 17-én, szombaton este az elmúlt évektől eltérően korábban, 20 órakor, hiszen „ilyen színvonalas és ilyen számos zenekart felvonultatni 20 percben nem lehet”.

De milyen fellépőkről is van szó pontosan? A ’90-es évek azon magyar pop-, disco-, rap-hip-hop zenei világát meghatározó slágergyárosokról, akik közül név szerint itt lesz majd DJ Dominique, az Első Emelet, Betty Love, a Splash, a Happy Gang, a Hip Hop Boyz, Sub Bass Monster, Csordás Tibi a Fiestából, a V-Tech, valamint Zoltán Erika.

A producer hangsúlyozta, hogy a koncert címének megfelelően élő produkciókat láthat majd a közönség. „Ezen zenekarok némelyike már nem is aktív, míg néhányuk természetesen az, de nem feltétlenül az élő műfajt képviselik.

” Ezért ehhez a fellépéshez sokat kell(ett) dolgozni: már az év első hónapjaiban megkezdődtek az élő próbák, amelyekhez alakítottak egy nagy zenekart, a sztárok pedig rendre, napról napra váltották egymást, hogy a megaslágerek élőben is tökéletesen szóljanak. „Ha a koncert olyan jó hangulatban telik majd, ahogyan a próbák, akkor már nyertünk is.”

Két sztárvendég vett részt a sajtótájékoztatón, Kefir a V-Tech-ből és Csordás Tibit a Fiestából.

Kefir elmondta, hogy a kezdeti nehézséget az jelentette, milyen lesz egy idegen zenekarral játszani, de aztán hamar kiderült, hogy „ezek a zenészek a mi zenészeink is, mert amikor élőben színpadra áll a Fiesta vagy a V-Tech, akkor ezek a session zenészek az ilyen nagy brigádokból kerülnek kiválasztásra.”

Aztán Csordás Tibi heves bólogatásától kísérve Kefir még elmondta, azt sajnálja csak igazán, hogy a sok fellépős koncert miatt nem tud majd annyit a színpadon tölteni, amennyire igazából igénye lenne.

Hiszen „a V-Tech zenekarnak már több mint 20 slágere van, amire nem lesz idő, hogy mindet előadjuk”. „Nekem is ez a bajom – vette át a szót Csordás Tibi –, hogy amikor ilyen jó buli kerekedik, az ember nehezen hagyja el a színpadot. Már a próbán is érződött, hogy tovább maradtunk volna.” Majd szóba került a két énekes néhány győri élménye is, amelyek természetesen mind kizárólag pozitívak.7

A Négy Évszak Fesztivál kínálatának már évek óta jól megszokott struktúrájára, kiemelve a nagyobb volumenű, programok egész sorát magukban foglaló rendezvényeket: 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok (Baross út, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtára, június 8-10.); XIII. Magyar Táncfesztivál.

Valamint a III. Gyermek Táncfesztivál (II. János Pál tér, Vaskakas Művészeti Központ, Győri Nemzeti Színház, június 18-25.); Szent László-napok (Aranypart, június 23-25.), amely idén a Szent László-emlékév miatt összekapcsolódik az egyház kulturális, szakrális és világi programjaival több helyszínen is; Múzeumok Éjszakája (a Rómer Múzeum kiállítóhelyei, június 23-25.); 10. Győrkőcfesztivál (Belváros, Radó-sziget, Mihálkovics sétány, június 30. – július 2.), amelynek nyitónapján érkezik vissza az országjárásra indult olimpiai láng a városba.

A tavalyi, rendkívüli sikert jelentő Nyáresti koncertre idén a Punnany Massif érkezik fellépőként (Dunakapu tér, július 8.); Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (kulturális kísérőrendezvények és szurkolói zóna a Dunakapu téren, július 23-29.); Barokk Esküvő (Széchenyi tér, Dunakapu tér, augusztus 11-13.); Augusztus 20. Győr (Marcalváros I., augusztus 18-20.); X. Győri Bornapok, Bor-, Borlovag és Gasztronómiai Fesztivál (Dunakapu tér, augusztus 24-27.).

A nyárzáró koncertre pedig augusztus 26-án este kerül sor a Városház téren, amelynek a fellépője egyelőre még titok, viszont az ígéretek szerint idén is világsztárok, világslágerekkel lépnek majd színpadra.

forrás és címlapfotó: gyoriszalon.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr2112550555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása