Szabad és tiltott strandok Győrben
2017. június 03. írta: BoldiG

Szabad és tiltott strandok Győrben

kinyitottazaranypart1es2-strand-hu.jpg

Június 1-jén kinyitott az Aranypart I. és az Aranypart II. szabadstrand. Vannak azonban olyan helyek, ahol a fürdés tilos és/vagy veszélyes. Mutatjuk azt is.Az előkészítő munkálatok részeként a GYŐR-SZOL Zrt. koordinálásában mindkét helyszínen többek között megmetszették a fákat, lenyírták a füvet.

Lefestették a padokat és pótolták azok hiányzó deszkáit, kihelyezték a víz mélységét jelző bójákat és a hulladékgyűjtő edényeket, rendbe tették a fürdőházat, valamint a helyszínre szállították az életmentéshez szükséges csónakot. Ahol kellett, ott pótolták a hiányzó eszközöket és elvégezték a szándékos rongálásból adódó feladatokat.

A szabadstrandokon 8 és 20 óra között mentőőr felügyeli a területet, emellett illemhely, zuhanyzó és öltöző teszi kellemesebbé a kikapcsolódást. Az üzemeltető felhívja a figyelmet, hogy az Aranypart II. szabadstrand napozó területe mögötti részen tereprendezés és építkezés zajlik, ott járművek forgalmára és ebből eredő hatásokra lehet számítani. A szabadstrand igénybe vétele saját felelősségre történik.

A szabadstrand házirendje a biztonság érdekében előírja, hogy a szabadstrandra tilos motorkerékpárral és gépkocsival behajtani, illetve oda kutyát bevinni. Nem szabad tüzet gyújtani és üveget a vízbe vinni. A fürdőzőkre és a napozókra nézve veszélyes lehet a vízparton hagyott horog, ezért a szabadstrandok területén a horgászás is tilos.

Fürödni tilos:

Vannak a városban olyan vízterületek, ahol nem biztonságos a vízben tartózkodás, ezért Győr Megyei Jogú Város Jegyzőjének kiadott 19456-7/2008. számú jegyzői határozatának értelmében tilos fürödni az adyvárosi tározótóban, a József Attila-lakótelep területén létesített kettő tározótóban.

Valamint az Iparcsatorna teljes hosszában, a Rába folyó mindkét felén, a bácsai vízáteresztő zsilip környékén (Holt-Duna-ágban), a pinnyédi híd győri hídfőjénél, a püspökerdei átvágás teljes hosszában, Győr-Újvárosban a Mákos-dűlői volt kavicsbányában, Győr-Gyirmóton a Marcalban, a bácsai bányagödrökben, a Holt-Marcalban (rabkerti tóban) és a győrszentiváni volt szabadstrandon. A Kovalter pihenőpark területe kizárólag napozásra használható.

Címlapfotó:strand.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr9412561393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.