Mit tapasztaltak a rend éber őrei a vasúti átkelők ellenőrzésekor?
2017. június 04. írta: BoldiG

Mit tapasztaltak a rend éber őrei a vasúti átkelők ellenőrzésekor?

vasutiatjaro-gyor01.jpg

A rendőrök két napos, a vasúti átjárókban bekövetkező balesetek elkerülése érdekében, akciót szervek a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén.

A rendőrök 2017. június 2-án és június 3-án a megye nagyobb városaiban - a vasúti átjárókban bekövetkező balesetek elkerülése érdekében ellenőrizték a gépjárművezetőket.

Az akció során ellenőrzött körülmények között azt figyelték, hogy – amennyiben a vasúti átjáróban a fényjelző készülék nem világít – mennyire körültekintően hajtanak át az átjárón a járművezetők. A közlekedőket megállították és szabályszegés észlelése esetén figyelmeztették a sofőröket az előírásokra.

Az akció eredményeképpen a rendőrök az alábbi általános hibákat tapasztalták:

  • A közlekedők gyakran nem is a fényjelzőt vették figyelembe, hanem csak azt látták, hogy más is behajtott az átjáróba, így feltételezték, hogy nem is ad tilos jelzést a berendezés, így arra fel sem pillantottak.
  • Feltorlódott forgalom esetén a járművezetők egy része még a kereszteződésben is megállt, figyelmen kívül hagyva annak „életveszélyes” jellegét.
  • A mobilkészülékkel történő telefonásás is előfordult, amely többek között azért is nagyon veszélyes, mert eltereli a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a sofőr a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre.
  • Az ellenőrzés a kerékpárral és a gyalogosan közlekedőkre is kiterjedt: a megállapítások szerint a közlekedők e két csoportja még kevésbé tekintette magára nézve kötelezőnek az átjárókra vonatkozó szabályokat.

A megyei rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága az alábbi fontos KRESZ szabályokra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad!
  • Az átjárón csak folyamatosan – megállás nélkül – legalább 5 km/h átlagsebességgel szabad áthaladni!
  • Biztosított vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a teljes sorompó mindként sorompó rúdja nyitott véghelyzetben áll, a fényjelző vagy hangjelző berendezés, jelzést nem ad, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér fényjelzést ad.
  • A vasúti átjáróban és közvetlenül vasúti átjáró előtt előzni TILOS!

A megyei rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy minden körülmény között tartsák be a fenti szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem gátolja az áthaladást!

Címlapfotó: police.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr2712562841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása