A fekete pénteknél és a karácsony előttinél is durvább leárazás jöhet
2017. december 03. írta: Cseri Pali

A fekete pénteknél és a karácsony előttinél is durvább leárazás jöhet

vasarlas_mti_soos_lajos.jpg

A vásárlás és pénzköltés új ünnepe honosodott meg Magyarországon a fekete péntekkel, de nehogy azt higgyük, ettől majd kevesebb pénzt költünk decemberben - a legnagyobb akciók pedig egyenesen karácsony után és januárban jönnek majd.

A novemberi fekete pénteki leárazáskor sokan előrehozták az év végi vásárlást, de ez még nem fogja vissza a decemberi költekezést - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség  főtitkára az M1-en. Szerinte a karácsonyi ajándékvásárlási költésben az igazi felfutás most kezdődik.

Korábban egyébként 20 milliárd forint körüli bevétellel számoltak a fekete pénteki akciósorozatra, de könnyen lehet, hogy a végleges összesítéskor ennél sokkal nagyobb számot kapnak majd. Az biztos, hogy tavalyhoz képest kétszámjegyű növekedésről számolt be sok magyar kereskedő, és egyébként a Black Firday őshazájában is óriási rekordforgalomról érkezett jelentés.

Az igazi nagy akciók karácsony után jönnek

A főtitkár elmondta, hogy az idén is lesznek vásárlási akciók, de kevesebb, mint korábban, az igazi nagy leárazás pedig előreláthatóan a két ünnep között, illetve januárban lesz.

Vámos György szólt arról, hogy karácsonykor a legnagyobb kereslet a játékok és a könyvek iránt mutatkozik, ennél a két termékkörnél a decemberi költés a teljes éves forgalom 40-45 százalékát is eléri. Emellett kedveltek a műszaki cikkek, ruházati termékek, kozmetikumok is. Az idén 100 milliárd forintos ajándékvásárlással számol a kereskedelmi szövetség, ami több mint a tavalyi volt.

(privátbankár)

 

Címlapfotó: Soós Lajos/ mti

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr7013415439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása