Mit hoz a nyuszi, vagy éppen mit visz el? 30 húsvéti babona vasárnapra és hétfőre!
2018. március 31. írta: BoldiG

Mit hoz a nyuszi, vagy éppen mit visz el? 30 húsvéti babona vasárnapra és hétfőre!

husvet-noiportal-hu.jpg

Ha azt szeretnénk, hogy bőség, jóság, szerelem és a szerencse meglátogasson bennünket, érdemes betartanunk néhányat a népi hagyományokat húsvétkor.

Természetesen, ahogyan más ünnepnek, a húsvétnak is vannak jellemző ételei, itókái, babonái. Őseink teljesen komolyan hittek abban, hogy az ilyenkor elterjedt babonákat be kell tartaniuk. Gazdagok és sikeresek lesznek a szerelemben, ha betartják-e a hiedelmeket.

Összegyűjtöttünk Húsvétra vonatkozóan harminc olyan babonát, amellyel a már meglévő szerencsénket veszíthetjük el, ha valamelyik hagyományt megszegjük.

  1. Húsvétkor azzal kell elfogyasztanunk egy tojást, aki rendkívül közel áll hozzánk, mert így, ha a következő évben elkerülünk egymás mellől, akkor biztos, hogy vissza fogunk találni egymáshoz.
  2. A húsvétkor sült süteményeknek és kenyereknek természetfeletti ereje van.
  3. Ha húsvétkor meghívást kapunk, akkor mindig fogadjuk el, mert ellenkező esetben soha többé nem kapunk hozzá hasonló ajánlatot.
  4. Ha nem eszünk húst húsvétkor, akkor nem leszünk lázasak az évben.
  5. Balszerencsés, ha húsvétkor egy mókus keresztezi az utunkat.
  6. Húsvét reggelén nem szabad sepregetni, mert kiseperjük a jó szerencsét. A dunyhát se rázzuk ki, mert akkor a balszerencse fog mellénk állni.
  7. Ha egy kis bárányt kapunk húsvétkor, akkor nagyon szerencsések leszünk.
  8. A húsvéti hullócsillag a szerető elvesztését jelenti.
  9. Varázsereje van az írott tojásnak.
  10. Rossz jel, ha húsvétkor egy ruhadarabodat fordítva veszünk fel
  11. Húsvétkor nem lehet az állatokkal foglalkozni, de ruhát sem szabad mosni, mert ellenkező esetben szerencsétlenek leszünk, és belénk csap a villám.
  12. Húsvétkor viseljünk zöld ágat a ruhánkon, hogy egész évben szerencsénk legyen.
  13. A fiatal házasok húsvét reggel háromszor sétálják körül a házukat, hogy ezzel bebiztosítsák szerencséjüket.
  14. Húsvét reggel, amint felkeltünk, azonnal együnk meg egy almát, miközben mondogassuk ezt:

„Ahogy Éva tudásszomjában megette, én is úgy vágyom sorsom ismeretére!”

A gyümölcs elfogyasztása után számoljuk meg az alma magjait! Ha páros, akkor igaz a szerelmünk, ha páratlan, akkor nem az.

  1. Ha marad a húsvéti ételekből maradék, akkor tegyük el, mert a babona szerint varázserővel rendelkezik!
  2. Ha szerelemre vágyunk, akkor piros tojással kell díszítenünk a barkaágakat.
  3. A megszentelt barkának gyógyító hatása van. Ha templomból kilépve lenyelünk egy szem barkát, akkor az a babona szerint megvéd a gyomorbántalmaktól és a torokfájástól.
  4. A húsvéti kalács morzsáit szórjuk ki a tyúkoknak, hogy azok sok tojást tojjanak!
  5. Azok a szülők igazán szerencsésnek mondhatják magukat, akiknek húsvétkor jön a világra a gyerekük.
  6. Ha húsvétkor új ruhát veszünk fel, akkor egész évben szerencsénk lesz.
  7. Ha húsvétkor vadmadarak tojására bukkanunk, és azt megesszük reggelire, akkor szerencsénk lesz.
  8. Rossz ómen, ha egy felnőtt megbotlik és elesik húsvétkor.
  9. Ha húsvétkor keleti szél fúj, akkor a patakból kell vizet merni, mert ilyenkor a gyógyító ereje van a víznek.
  10. Ha egy fiatal férj összekeveri a feleségét valakivel húsvét reggel, akkor még ebben az évben megözvegyül.
  11. Ha húsvét első napján hideg vízben fürdünk, akkor frissek és egészségesek leszünk egész évben.
  12. Húsvétkor tegyünk egy nyúllábat a bal zsebünkbe, hogy ránk találjon a szerelem!
  13. A görögök abban hisznek, hogy az eresz lefolyójába tett barka védelmet nyújt a villámlás és villámcsapás ellen.
  14. Húsvét vasárnap és hétfőn tilos a mézfogyasztás.
  15. A megszentelt húsvéti sonka csontját akasszuk fel a gyümölcsfára, hogy bőségesen teremjen egész évben.
  16. Ha húsvét vasárnap jegyeznek el, akkor nem lesz házasság.

(noiportal.hu)

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr2913796720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása