AZ ERDŐ LEGYEN VELÜNK! Addig szórakoznak, amíg Győrben alig lesznek fák és zöldterületek?
2018. június 04. írta: Cseri Pali

AZ ERDŐ LEGYEN VELÜNK! Addig szórakoznak, amíg Győrben alig lesznek fák és zöldterületek?

fak_gyor.jpg

Érdekes szakmai fórumot hirdettek meg május 30-ra a győri környezetvédők: Az esemény témájaként a győri fákat jelölték meg. A megjelenő mintegy 25 fő azért erős kételyt hagy bennünk, hogy jó úton járnak-e a szervezők.

Habár a rendezvény színhelye is egy alig 40 fős terem volt. Tehát nagy tömegre aligha számítottak.

A téma pedig fontos és érdekes információk hangzottak el. Például az, hogy Győr a zöld területek nagyságát tekintve a hazai nagyvárosok sorában ugyancsak a hátul kullogók között van. Tovább rontja ezt a kínos statisztikát, hogy a város teljes területére igaz ez, beleértve a külső, kertvárosi lakóterületeket is. A város belső, sűrűn lakott területein még sokkal rosszabb a helyzet. Győr igazándiból a zöldterületek akkut hiányával küzd.

És egy fontos előadást is meghallgathattunk:  A nálunk kissé nyugatabbra lévő, a demokráciát több száz éve gyakorló svájci kantonokban szinte mindenről népszavazást tartanak. A helyi, kisebb közösségeket érintő kérdésekben is igen gyakran kikérik a lakosság véleményét. És bármilyen furcsa, ezek az amúgy költséges népszavazások hosszabb távon jelentős gazdasági eredményt hoznak. Ez ott természetes. Nálunk Győrben az évente egyszer megtartott közmeghallgatást is  közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtti napok egyikére és természetesen fő munkaidő idejére szervezi a város. Így aztán a jelentősége, hatása is nulla értékű. Végeredményben városunk ügyeiben a felkent polgármester és szűk baráti - üzleti köre dönt az érintett lakosság megkérdezése nélkül. És ehhez a megválasztott képviselők is csak asszisztálnak. Érdemi véleményük nincs, vagy ha van, arról bölcsen hallgatnak.

Ma Győrben a meglévő nagyon szűkös zöldterületeket is beáldozza a városvezetés a rövidtávú gazdasági és presztízs-célokat előnyben részesítve.  Ezért került veszélybe a Kiserdő területe, ahol az ingatlan befektetők és a politikusok is inkább társasházakat látnának szívesen a fák helyett. És a Püspökerdő is veszélyben van! A város már átvett kezelésre az erdészettől egy 24 hektáros részt az erdőből. Vajon milyen céllal? És az is elhangzott, hogy az EYOF előtt kajak-kenu pályának szánt mintegy 30 hektár erdő sem menekült meg véglegesen, Hiszen a területre a város ismét építkezéseket és ezzel együtt az erdő letarolását tervezi. Borkai nagy terve, az 500 férőhelyes rekreációs giga-szálloda még nem került végleg a kukába sajnos.

Ha valami fontos elhangzott, az annak kijelentése, hogy a Püspökerdő megvédése olyan összvárosi, lakossági érdek, amely bizonyosan mozgásba hozza nem csupán ezt a 20-25 aktív környezetvédőt, de a város lakóinak ezreit is. És ennek érdekében mind a civilek, mind a környezetet féltő-védő ellenzéki pártok is hajlandóak cselekedni.

A rendezvény záró eseménye volt a közeli Malom-liget fáinak a sorsa. Kiderült, a park fáinak mintegy harmada, közel negyven fa, nem valami gonosz hátsó szándék (parkolók szükségessége, önző közlekedési cél) miatt kerül kivágásra vagy átültetésre: A dolog ennél sokkal banálisabb! Valahol a győri önkormányzati bürokrácia  dzsungelében néhány, önmagát szakembernek minősítő analfabéta a liget bejárásakor azt állapította meg, hogy a liget túl sötét......Értik ugye? Az baj, hogy nagyok a fák, sok a lomb és emiatt kevés napfény jut el a fák alatt pihenő emberekhez. Esetleg néhány lakás ablakát is túl sok lomb árnyékolja be. Talán emiatt az ott lakók nem tudnak napozni?

És rögvest meg is hozták a döntést. Ki kell vágni a nagy fákat, az öreg, terebélyes fák több mint felét!

A történet pikáns része egy időutazás is. A terv, amely már megjelöli, hogy melyik fákat kell legyilkolni, közel 6 hónappal korábban elkészült, mint az a szakértői vélemény, amelyet egy külsős cégtől rendelt meg a Győrszol. És láss csodát! A szakértők éppen azt a negyven fát jelölték meg betegnek, kivágásra érettnek, amelyet a tervező fél évvel korábban már megjelölt.

Én azért javasolnám ezeknek a bölcs döntnököknek, hogy ücsörögjenek a tűző napon néhány órát, így június elején. Talán értelmesebb gondolatuk is támad a napozást követően, mint a lombos fák kivágása.

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!



A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr2814022018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.