GYŐRBEN ÉS A MEGYÉBEN IS LEHETNE INGYENES A BUSZOZÁS: Van példa rá, hogy megoldható
2018. július 30. írta: Cseri Pali

GYŐRBEN ÉS A MEGYÉBEN IS LEHETNE INGYENES A BUSZOZÁS: Van példa rá, hogy megoldható

gyorbusz.jpg

Észtország 15 megyéjéből 11-ben ingyenessé tették a regionális buszközlekedést júliustól, hogy csökkentsék az országon belüli repülőutak számát és a fosszilis üzemanyag fogyasztását, írja az MTI.

"Vannak olyan európai városok és régiók, ahol ingyenes a tömegközlekedés, de eddig nem létezett ilyen országos szinten ingyenes megoldás" – mondta Kadri Simson gazdaságért és infrastruktúráért felelős miniszter, utalva arra, hogy Észtország ezzel az első az európai államok között.

A miniszter elmondta: olyan megoldást kerestek, amely a környezet kímélése mellett felélénkíti a vidéki régiókat és megállítja az elvándorlást. A program a kormányzat és a megyei önkormányzatok közötti párbeszéd eredményeként született, magyarázta Simson.

A projekt célja az is, hogy Észtország segítse az Európai Uniót az üvegházhatású gázkibocsátást csökkentő célok elérésében. Ezért az észt parlament 2017-ben úgy határozott, hogy az ország fosszilisüzemanyag-kibocsátását 2030-ban is igyekszik a 2012-es szinten tartani.

A fővárosban, Tallinnban már 2013 óta ingyenesen használhatóak a buszok. A polgármester, Taavi Aas szerint a program nagy siker még annak ellenére is, hogy az autók száma állandóan növekszik a városban.

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr2514149883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.