KÖZHELYMENTES ZENE, NEMCSAK GYŐRIEKNEK: Hallgassanak az Imitation duóra
2018. október 27. írta: Cseri Pali

KÖZHELYMENTES ZENE, NEMCSAK GYŐRIEKNEK: Hallgassanak az Imitation duóra

imitation_1.jpg

Megjelent az Imitation első albuma The Original címmel.

Ritkán találkozom igazán eredeti hangzású hazai zenekarral. Ezért is ért meglepetésként, amikor belefutottam a győri származású Pápai Zsanett és partnere Gödri Bulcsu Imitation nevű indietronica formációjába és debütáló albumukba.
A The Original olyan, mint egy zenei kaleidoszkóp: hol a napsütötte Rimini társas magányában, hol egy a Földközi-tengeren hánykolódó menekültcsónak ijesztő káoszában találtam magam, vagy épp egy modern bushido kódex tanítását hallgattam diszkós háttérrel, de lázadó hévvel. Nem mindennapi trip volt.

A zenészekkel a debütálás és a lemezbemutató koncert kapcsán beszélgettünk

Weird popként írjátok le a zenéteket. Mit jelent ez?

B: Ez leginkább egy poén vagy ironikus figyelmeztetés a hallgatónak, hogy nem a rádióból megszokott popzenét fog hallani. Törekszünk a kompromisszummentes, művészi igényű kifejezésre. Ezen az úton gyorsan messzire lehet kerülni a mainstream könnyűzenétől, még ha nem is feltétlen ez a cél.

imitation_2.jpg

Mindkettőtöket más projektekből, szerepekből ismerünk korábbról: Zsanettet jazzénekesként, Bulcsut a médiamunkáiból, az alternatív stand-upból. Hogyan jött ez a váltás?

B: A zene mindig is központi szerepet töltött be az életemben, de eddig nem kezdtem vele igazán semmit. Amikor Zsanettel találkoztam, neki már volt egy világos víziója arról, hogy milyen zenére szeretne énekelni. Aztán néhány külső produceri próbálkozás után szinte poénként felmerült, hogy csináljuk meg együtt. Teljesen tűzbe hozott. Nézd, nekem ez a fajta electro, art-pop, trip-hop világ a kísérletezés teljes szabadságával az álomprojektem. Amikor az első alapot mutattam neki (a Bright As Fear első változatát), biztos voltam benne, hogy itt lesz a vége, túl furának, túl idegennek fogja hallani. Aztán letette a fülest és azt mondta: „Ezt kerestem.” Szóval nem kellett sok idő, hogy minden más projektet háttérbe szorítson ez a formáció.
Zs: Én kb. gyerekkorom óta kerestem azokat az embereket, akikkel a saját zenémet, zenénket együtt tudjuk megalkotni. Korábban az énektanulás kapcsán keveredtem „jazzesebb körökbe”, ahol remek zenéket játszhattam fantasztikus művészekkel. Mégsem volt ez teljesen az enyém. Valahányszor közös zeneszerzésig jutott egy munkakapcsolat, végül azt éreztem, túl sok kompromisszumot kellene kötnöm (az alkotás tekintetében), hogy ezek a projektek működjenek. Bulcsu volt az első, akivel nem éreztem ezt.
Fantasztikus dolog olyan szinten egy hullámhosszon lenni valakivel, hogy mind zeneileg mind „tartalmilag” ugyanazokat a dolgokat akarjuk kifejezni, és hasonló eszközökkel szeretjük ezt elérni.
Szóval sok zenei projekt meg egyéb kreatív munka után végre azt mondhatom, ez, amit az Imitationnel létrehozunk, valóban a mienk.

 


Határozottan eklektikus lett az album. Van benne trip-hoptól, dance-es számtól kezdve italo-electrón, keresztül a spoken wordig, vagy jazzesebb érzetű számig sok minden. Ez koncepció?

Zs: Igen és nem. Prekoncepció nélkül, spontán módon születnek a dalok, íródnak a szövegek, nyilván az aktuális lelkiállapotaink, élethelyzeteink kivetüléseként. Az viszont koncepció, hogy ezekből ne cenzúrázzunk semmit. Így kerülnek egymás mellé pl. globális problémákat boncolgató társadalomkritikus dalok és személyes, intim önvallomások.

Ahogy te is említetted, az albumon egymást váltják a társadalomkritikus szövegek (Border Patrol, Brad Is Sick, Before Work) és a líraibb, személyesebb dalok (Too Much Life, Rimini, Well-furnished Maze). Mennyire fontos alkotóeleme a szöveg a számoknak?

Zs: A szöveg mindig nagyon érdekes kérdés számomra. Alapvetően azért zenélek, hogy olyan dolgokat fejezzek ki (hangulatokat, érzéseket, stb.), amelyek szerintem verbálisan nem elég pontosan leírhatók. Ebből következően mindig a zene az elsődleges, az születik meg először. Amikor elkezdek egy dallal foglalkozni, kezdetben angol halandzsákat éneklek fel az alapokra, s ezeket veszem fel.
Jó sok hangfelvétellel később visszahallgatom mindezeket, és kiválogatom a kedvenceimet, összeillesztgetem, szerkesztgetem őket. Ilyenkor megszületik egy dallamilag és ritmikailag elég határozott, kötött struktúra, melytől aztán nem szívesen térek el a szöveg kedvéért.
A szöveggel kapcsolatban tehát az az elvárásom, hogy minél jobban illeszkedjen az adott énektémára, és lehetőleg ne legyen tartalmilag egy nettó baromság (bár egyébként arra is van példa ).
Korábban kifejezetten kerültem a határozott, mély mondanivalójú vagy túl konkrét tematikájú szövegeket – hogy ezek ne vonják el túlságosan a figyelmet a zenéről. Aztán ahogy írtuk az albumot, egy idő után úgy éreztem, muszáj kimondanom bizonyos dolgokat bizonyos dalokban – legyen szó akár politikáról vagy éppen a saját életemben megtapasztalt mérgező viszonyokról, stb. Tehát, bár nem így terveztem, végül a szövegeim elég fontossá váltak számomra, és nagyon örülök, amikor néha valakit elér egy-egy „üzenet”.

Mi inspirál titeket leginkább?

B: Hát ez nagyon hosszú lista lenne. Inkább elmondom, miket hallgatok most. Arca sajátneves utolsó albumát, aztán szinte megállás nélkül a Seymour Reads the Constitutiont Brad Mehldautól. Az American Dreammel (LCD Soundsystem) se tudok betelni. Mount Eerie új albumát még meg se mertem hallgatni, annyira a hatása alatt vagyok a tavalyinak. Kendrick Lamart, Jason Morant, Louekét rotálva.
Zs: Sorolhatnék itt zenéket, előadókat (na jó: Madeleine Peyroux, Mina Agossi, Princess Chelsea, Karin Dreijer Andersson, Bugge Wesseltoft, etc.), de nyilván ezeknél sokkal több dolog van ránk hatással. Filmek (Sean Baker, Sorrentino, David Simon filmjei vagy akár a BoJack Horseman), képzőművészet, filozófia, világpolitikai tendenciák, személyes élmények vagy akár az ismerőseink történetei.
Az utóbbi időben például nagyon inspirálnak azok az emberek, akikkel a lemezbemutató kapcsán találkoztunk, és akikkel mind művészileg mind emberileg olyan kölcsönhatások jöttek és jönnek létre, amire már régóta nagyon ki voltam éhezve.

Az albumot október 5-én mutatták be az A38-on egy nem mindennapi összművészeti est keretében: vaghy (az Anna & the Barbies zongoristájaként ismert Vághy Tamás) warm-upjával indult az este, akinek az előadásában modern klasszikus zongorázás találkozott az elektronikával.
Az ezt követő Imitation-koncerten vendégzenészként szerepelt az ország egyik legprogresszívebb tenorszaxofonosa, Varga Gergely, aki szuggesztív, erőteljes játékával egészítette ki a produkciót. Mindenközben outstand vizuális performansza festette alá a zenét, majd a Frenák Pál Társulatból ismert Maurer Milán magával ragadó, kicsavart testhelyzetekkel, színes festékekkel és érzékiséggel is operáló kortárstánc-előadásával reflektált a hallottakra.

A formáció Facebook-oldalát itt éritek el!
Több infóval pedig a weboldaluk szolgál, amelyre klikkeljetek!

N. J.

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr6314325071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.