DURVA LESZ: Súlyos adóemelések leselkednek a győri autósokra
2018. november 09. írta: Cseri Pali

DURVA LESZ: Súlyos adóemelések leselkednek a győri autósokra

autos.jpg

A személyautókra vonatkozó adórendszer "összefésülését" sürgette sajtónyilatkozatában a gépjármű-kereskedők szövetségének elnöke, ami szerinte segíthetne abban, hogy jobb használt autók kerüljenek a magyar utakra.

Európai összehasonlításban még mindig viszonylag kevés autó van Magyarországon - 2017-es adatok szerint egy főre vetítve 330, míg az európai átlag már 2015-ben is 497 autó volt. Erről is beszélt a Világgazdaságnak Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke. Más kérdés, hogy az itthoni úthálózat hogyan szolgálhatna ki a jelenleginél sokkal több autót.

A környezetvédelem és a biztonság szempontjából nagy előrelépés lenne, ha a hazai autópark életkora tíz évre csökkenne a jelenlegi 14 évről. Ennek érdekében a szabályozás újragondolására van szükség, mert a vonatkozó adóterhek nem támogatják egységesen a fiatalabb autók iránti keresletet.

Igaz, hogy egy Euro 3-as besorolású motorral rendelkező (tehát 2003-as vagy korábbi évjáratú) autó regisztrációs adója akár a duplája is lehet egy Euro 5-ös kategóriájúnak, ám minél idősebb egy autó, annál kevesebb a tulajdonszerzési illeték, ismertebb nevén átírási költség.

Emellett sem a kötelező biztosításban, sem a teljesítményadóban nem érvényesül a környezeti terhelés mértéke, ezek összefésülése javíthatna az import minőségén is - véli a gépjármű-kereskedők egyesületének vezetője.

(napi)

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr8314361683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.