NAGYOBB A FÜSTJE, MINT A LÁNGJA: Hiába dicsekednek Borkaiék a facsemete ültetéssel
2018. november 23. írta: Cseri Pali

NAGYOBB A FÜSTJE, MINT A LÁNGJA: Hiába dicsekednek Borkaiék a facsemete ültetéssel

facsemete.jpg

Ezek a csenevész izék éppen, hogy semmire sem jók. Maximum útban vannak. Tehát, amikor komoly költségen felújítják egy utca burkolatát vagy a csatornarendszert, akkor talán arról az apróságról sem kellene megfeledkezni, hogy a légvezetékeket is megszüntessék.

Rekord mennyiségű facsemete és cserje került 2017-ben Győr közterületeire, ám ebben az évben még erre is sikerül „rátenni egy lapáttal”: a város önkormányzatának kezdeményezésére a GYŐR-SZOL Zrt. idén 1125 fát, 308 cserjét és 365 évelő növényt ültet el a Győrben, két helyszínen pedig a korábban meghirdetett programnak megfelelően újabb kiserdőt alakítanak ki. Az elmúlt év hagyományának megfelelően Borkai Zsolt polgármester a város alpolgármesterei valamint az önkormányzat egyéni választókerületi képviselői társaságában ültetett el facsemetéket Marcalvárosban, ezzel is demonstrálva és megerősítve a városvezetésnek a fásítási program melletti elkötelezettségét.

Az idei faültetési kampány szimbolikus indítására a Bakonyi (volt 821-es) úttal párhuzamosan, a Mónus Illés utca és Lajta utca közötti területen került sor. Itt összesen 76 facsemete kapott helyet, 36 perzsafából (Parrotia persica 'Tűzmadár') álló új fasort telepítettek, míg a többi növénnyel a már meglévő két fasor hiányait pótolták. Az úttesthez közelebb eső, külső fasor 58 hársfája további 10 oszlopos kislevelű hárssal, a belső kőris fasor 47 egyede pedig 28 magas kőrissel egészült ki. A területen található játszótér mellé is ültettek két hárscsemetét.

A fenti, marcalvárosihoz hasonló kiserdő alakul majd ki ebben a szezonban a Szauter út és Jereváni út csomópontjában összesen 32 fa – 12 oszlopos kislevelű hárs és 20 keskenylevelű kőris – telepítésével. A kiserdő-telepítéseken túl fennmaradó 1017 ültetésre váró fából 469 a határozati fakivágások pótlásait szolgálja, 548 pedig lakossági és képviselői kéréseket figyelembe véve kerül a közterületekre.

A fatelepítés az elmúlt évekhez hasonlóan valamennyi városrészt érinti. Ménfőcsanak 69, Marcalváros I. 55 (a Bakonyi úti 76 darabon felül), Gyirmót 45, Marcalváros II. 53, Kismegyer 25, Nádorváros 130, a Belváros 69, Bácsa-Sárás 133, Révfalu 36, Szabadhegy 115, Adyváros 61 (a Szauter úti 32 darabon felül), Győrszentiván 86, Sziget-Újváros-Pinnyéd 69, Gyárváros-Likócs 56 facsemetével lesz gazdagabb. Ezt egészíti ki a 308 cserje és 365 évelő növény ültetése. Ezen kívül jó néhány egyed kerül a közparkokba, terekre, illetve a GYŐR-SZOL Zrt. kezelésében lévő temetőkbeAz ültetésre kiválasztott növényfajok között idén is főként a keskeny, szűk utcákban és a légvezetékekkel határolt területeken is ültethető fajok domináltak, például a gömbkőris, gömbakác, gömbmeggy, oszlopos juhar, oszlopos gyertyán, oszlopos csörgőfa. Emellett persze a nagyobb terek és parkok zöldterületeire olyan terebélyesebb lombkoronájú parkfák is kerülnek, mint a magas és virágos kőris, az ostorfa, a júdásfa, a gesztenye és a különböző juhar fajok -írja a gyorszol.hu.

Megkérdezett szakértőnk szerint, ez így, ebben a formában, egy vicc. Azt írják, hogy kis növésű és koronájú ( gömbakác, stb) fát ültettek, mert a légvezetékek ezt indokolják. Jó lenne, ha a polgi átmerészkedne az osztrák határon az első ( bármelyik) faluig. Ugyanis Ausztriában sehol nincsenek légvezetékek a településeken. Már réges-rég földkábelen vezetik az áramot, netet, bármit. És így lehet ültetni szép nagyra növő fákat, amik majd árnyékot, enyhülést adnak és oxigént termelnek.

Ezek a csenevész izék éppen, hogy semmire sem jók. Max útban vannak. Tehát amikor komoly költségen felújítják egy utca burkolatát vagy a csatornarendszert, akkor talán arról az apróságról sem kellene megfeledkezni, hogy a légvezetékeket is megszüntessék. Hogy fokozatosan legalább úgy nézzenek ki a város utcái, mint egy osztrák faluban. A kisebb erdőfoltok azért jók, azt akár lehetne is dicsérni. És aztán megkérdezni, hogy vajon a györszentivániak által követelt erdősávnak (az ipari park és a település közé) vajon milyen elháríthatatlan akadálya van?  Mert azt Borkai mereven elutasította.

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr2714388660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása