NÉGYÖTÖDÜNK ELUTASÍTJA A RABSZOLGATÖRVÉNYT! Ennek ellenére bevezetik?
2018. december 06. írta: Cseri Pali

NÉGYÖTÖDÜNK ELUTASÍTJA A RABSZOLGATÖRVÉNYT! Ennek ellenére bevezetik?

termelj_tobbet.jpg

Kormánypárti javaslatra várhatóan módosítják a Munka Törvénykönyvét. Ennek „eredményeként” az eddigi évi 300 óráról 400 órára emelkedik a túlórák száma és emellett egy évről, három évre növelik a munkaidőkeret elszámolási időszakát. A szakszervezetek tüntetést szerveznek ez ellen. A Policy Agenda kutatást végzett a javaslat megítéléséről.

Hatalmas a törvényjavaslat elutasítottsága

A Munka Törvénykönyve módosításával 300 óráról 400 órára növekszik az évi maximális túlórakeret. Az eredeti javaslat még arról szólt, hogy kollektív szerződéstől függetlenül vezetnék be ezt az új szabályt. A jelen állás szerint ezt kollektív szerződéshez kötnék, azaz elvileg a szakszervezetek munkahelyi szinten megakadályozhatják.

A Policy Agenda által készített reprezentatív kutatás szerint a munkaképes korú lakosság 83%-a elutasítja a javaslatot. Mindössze 9% támogatja a kormánypárti kezdeményezést.

Két féle narratíva alakult ki a javaslat kapcsán. A Fidesz azt mondta, hogy ezzel lehetőség nyílik arra, hogy többet kereshetnek a túlmunkával a dolgozók. Ezzel 12%-uk ért egyet. Ugyanakkor a szakszervezetek által is képviselt kijelentéssel, amely szerint „a túlóraszám növelésével növekszik a dolgozók kiszolgáltatottsága”, már 81%-uk ért egyet. (A válaszadók 4% mondta, hogy egyik állítást sem fogadja el, és 3% nem tudott dönteni a kérdésben.) Ez pedig azt jelenti, hogy a Fidesz nem volt képes érvényesíteni narratíváját a kérdésben.

A kérdés jelentős érzelmeket váltott ki a társadalomban. Ez nem véletlen, hiszen a dolgozók 77%-a mondta azt, hogy valamilyen mértékben szokott túlórázni. Érdekes az, hogy a válaszokra nincs jelentős hatása, hogy valaki túlórázik-e, és hogyan tekint a mostani törvényjavaslatra.

Politikai károkat okoz a javaslat

Megkérdeztük az aktív korú munkavállalói réteget, hogy szerintük ez a törvénymódosítás milyen hatással lesz a Fidesz politikai megítélésére („Ez a lépés a kormánypártok számára politikai szempontból milyen…”).

A többség – azaz 51% – szerint a törvényjavaslat károkat okoz a Fidesz számára, míg 31%-uk gondolja, hogy nyereséggel jár. Érdemes ezeket az arányokat összehasonlítani azzal, hogy 83%-uk elutasítja a javaslatot. Ugyanis ebből az látszik, hogy a válaszadók jelentős része azt gondolja, még ez az intézkedés is pozitív hatással lesz a kormánypárt megítélésére. Úgy érzik olyan a politikai helyzet, hogy az alapvetően népszerűtlen intézkedésekre is jól reagál a társadalom.

A szakszervezetek demonstrációt szerveznek a törvény elfogadása előtt. megkérdezettek 81%-a támogatja ebben a szakszervezeteket, mindössze 11%-uk van ellene, míg 8%-uk nem tudott véleményt formálni a kérdésben.

(policyagenda)


A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr7814445632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása