Ennyivel szúrnák ki a kispénzű nyugdíjasok szemét: Győrben mégis ki dolgozna ennyiért?
2018. december 08. írta: Cseri Pali

Ennyivel szúrnák ki a kispénzű nyugdíjasok szemét: Győrben mégis ki dolgozna ennyiért?

nyugger_2.jpg

Rengeteg nyugdíjasnak nem maradt más, mint a munkavállalás, ha egyáltalán meg akar élni valahogy. Korábban például kiderült, több százezren kapnak kevesebb, mint 100 ezer forintot havonta, sokezer idősnek pedig még a 30 ezret sem éri el a nyugdíja

.Egyre több nyugdíjas szorul rá, hogy valamilyen mellékes után nézzen, mert csak a járadékból nem tudna megélni. A legfrissebb adatok szerint több százezer nyugdíjas él nyomorban Magyarországon, a nyugdíjasok körében egyre nagyobb a jövedelmi szegénység mértéke. A relatív jövedelmi szegénység a nyugdíjasok körében 10 százalékra emelkedett 2017-ben a korábbi 9,1 százalékról, míg 2010-ben még csak a nyugdíjasok 4,6 százalékát érintette ez a probléma - derült ki a KSH adataiból. Jövedelmi szegénységben élőknek azokat nevezi a statisztika, akiknek jövedelme nem éri el a medián ekvivalens jövedelem 60 százalékát, vagyis a relatív szegénységi küszöb értékét. Ez az érték tavaly havi 83 854 forintra jött ki, vagyis minden 10. nyugdíjas tavaly ennél kevesebb pénzből gazdálkodott egy hónapban.Korábban kiderült, hogy a majdnem kétmillió nyugdíjas harmadának kevesebb mint 25 ezer forintból kell gazdálkodnia. Ez már a teljes ellátás, vagyis  tartalmazza az öregségi nyugdíj mellett folyósított kiegészítéseket is. Ami még ennél is rémisztőbb, hogy 2017-ben közel 5 ezren voltak, akik 10 ezer forintnál is kevesebb állami nyugdíjat kaptak.

Nem marad más, mint munkát vállalni

Rengeteg nyugdíjasnak nem maradt más esélye, mint a munkavállalás. Jövőre mindez könnyebb lesz, hiszen Fontos korlátozást oldhat fel a kormány a nyugdíj mellett dolgozókkal kapcsolatban. Egyfelől csökkenhet az általuk (és utánuk) fizetendő adók és járulékok mértéke, másfelől pedig hiába keresnek majd többet évente, mint a havi minimálbér tizenkétszerese, az állam mostantól nem fogja felfüggeszteni a nyugdíjukat sem (ahogy ezt jelenleg teszik). Emellett tavaly életre hívták a nyugdíjas szövetkezeteket is, amelyek is azt szolgálják, hogy az idősek is tudjanak munkát vállalni - emellett a cégek is kedvezményeket kapnak, ha a szövetkezeteken keresztül alkalmaznak nyugdíjasokat.

Kiderült, a nagy áruházláncok szinte mindegyike kínál poziciókat kasszásoknak, árufeltöltőknek, ahová az idősebbek jelentkezését is várják - hiszen amúgy is komoly munkaerőhiánnyal küszködnek. Emellett találtunk hidegkonyhai kisegítő állást is, ahol bruttó ezer forintot fizetnek 6-6,5 óra bejelentett munkáért. Idény jellegű munkában el lehet menni ajándékokat csomagolni is egy drogériába, óránként nettó 870 forintért - ez a lehetőség értelemszerűen csak karácsonyig él.

Egyéb csomagolói állások is vannak, egy budapesti hűtőházba például teljes munkaidőre keresnek alkalmazottat, aki akár nyugdíjas is lehet. A fizetés "versenyképes", és cafetériát is ígér a hirdetés. Különféle boltokban például a webes rendelések összekészítésére is alkalmaznának nyugdíjasokat.

Úgy tűnik hazánkban vészesen hiány van benzinkutasokból is, ugyanis számos olyan hirdetés bukkant fel az interneten, amelyek kortól és végzettségtől függetlenül keresnek shop eladókat, kútkezelőket. Nappalos, éjszakai, 4-6-8 óra, mindegy, csak menjen valaki dolgozni a benzinkútra. A fizetés tekintetésben csak a "versenyképes" jelzőt találtuk.

Akinek van jogosítványa, és bírja az éjszakázást, az elmehet akár egy sofőrszolgálathoz is dolgozni: a hirdetés szerint akár saját kocsival is lehet dolgozni, ekkor térítik az üzemanyagot is. A fizetés nem rossz, minden napra 7000 forintot fizetnek, estétől hajnalig kell dolgozni, és a borravalót is megtarthatja az alkalmazott. Sőt, szilveszterkor duplafizuval kecsegtetnek! Vagy el lehet menni portásnak, parkolóőrnek: ezekre a munkákra is számos hirdetést találni az álláskereső portálokon.

(pénzcentrum)

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr8114460064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása