Az árokba csapódott egy személyautó Győrújbarátnál
2018. december 13. írta: Cseri Pali

Az árokba csapódott egy személyautó Győrújbarátnál

Egy ember sérült meg a Győrújbarát külterületén történt balesetben. Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 82-es számú főútnál Győrújbarát külterületén ma délután 15 óra 20 perc körül. Az elsődleges adatok szerint egy Győr felől Nyúl irányába közlekedő személygépkocsi - eddig…

GYŐRBEN IS SOKAKAT ÉRINT: emelkedik az ápolási díj, jön a gyermekek otthongondozási díja és az örökbefogadói díj
2018. december 13. írta: Cseri Pali

GYŐRBEN IS SOKAKAT ÉRINT: emelkedik az ápolási díj, jön a gyermekek otthongondozási díja és az örökbefogadói díj

Több szociális és gyermekvédelmi tárgyú törvény is módosult. Ennek alapján jövőre 15 százalékkal emelkedik a tartósan beteg, súlyosan fogyatékos hozzátartozójukat otthon ápolók ápolási díja. Az önmagukat ellátni nem tudó, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg gyermekükről gondoskodó szülők…

GYŐR A TOLVAJOK FELLEGVÁRA? Most éppen egy buszmegállóban várakozó nőtől lopták el a tárcáját
2018. december 13. írta: Cseri Pali

GYŐR A TOLVAJOK FELLEGVÁRA? Most éppen egy buszmegállóban várakozó nőtől lopták el a tárcáját

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához. A Győri Rendőrkapitányság lopás elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint október 11-én 15 óra 30 perc körül Győrben, egy buszmegállóban…

GYŐRBEN IS AZONNAL NÉZZE MEG A SZERZŐDÉSÉT! Fogyasztói hitelek egyes pontjainak tisztességtelenségét mondták ki
2018. december 13. írta: Cseri Pali

GYŐRBEN IS AZONNAL NÉZZE MEG A SZERZŐDÉSÉT! Fogyasztói hitelek egyes pontjainak tisztességtelenségét mondták ki

Az ügyészség fogyasztói kölcsönök általános szerződési feltételeit érintően eredményesen perelt, amely alapján a bíróság jogerősen megállapította az alábbi kikötések tisztességtelenségét: A fogyasztói kölcsönt nyújtó fióktelep üzletszabályzatának postai úton – nem tértivevénnyel – feladott…

HATALMAS BALHÉ A PARLAMENTBEN: Füttykoncert, sípolás és állandó bekiabálások a rabszolgatörvény miatt
2018. december 12. írta: Cseri Pali

HATALMAS BALHÉ A PARLAMENTBEN: Füttykoncert, sípolás és állandó bekiabálások a rabszolgatörvény miatt

A rabszolgatörvényként elhíresült kormánypárti törvénymódosítását zárószavazását tartja ma az Országgyűlés – a Kósa Lajos nevéhez fűződő változtatás a negyvenedik a szavazások sorában, így vélhetően késő délelőtt kerül csak sorra. Reggel a Jobbik “elfoglalta” a szerintük “ötletadó”…

süti beállítások módosítása