TÁMOGATJA A FÜGGETLEN RENDŐRSZAKSZERVEZET A RABSZOLGATÖRVÉNY ELLENI TILTAKOZÁSOKAT!
2019. január 13. írta: BoldiG

TÁMOGATJA A FÜGGETLEN RENDŐRSZAKSZERVEZET A RABSZOLGATÖRVÉNY ELLENI TILTAKOZÁSOKAT!

rendorsorfal-24-hu.jpg

A Független Rendőr Szakszervezet a honlapján tette közzé, hogy egyetértéséről biztosítja a szakszervezetek követelését, azaz  az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottság (OSZDB) négypontos listáját.

Azt írják nyilatkozatukban, hogy

“... az e célból törvényes eszközökkel fellépő szakszervezetekkel szolidaritást vállalunk!

Magunk is szükségesnek tartjuk a rendőrség személyi állományára vonatkozó munkajogi szabályok módosítását.”

Ráadásul szerintük a rendvédelmisek házatáján is katasztrófális állapotok uralkodnak, de a kormányzat 2010. óta több lépésben indokolatlanul korlátozta a hivatásos rendőri állomány alapvető jogait és növelte kötelezettségeit.

“A tömegesen elrendelt túlórákkal a rendőröket is végtelenségig kizsigerelik. A hivatásosok számára eddig is 416 túlórát rendelhettek el évente, amibe a rendkívüli helyzetekből eredő túlszolgálat nem számít bele. 2011. óta a rendőrség állománya több mint 40 millió túlórát teljesített. Ez gyakorlatilag végtelenített túlóráztatás jelent, amit egyrészt az évek óta fennálló migrációs válsághelyzet, másrészt a rendőrség alacsony létszáma tesz szükségessé. A 100 ezer lakosra jutó rendőrök száma ugyanis az EU országok között hazánkban a legkisebb. Magyarországon 100 ezer főre csak 90 rendőr jut, miközben az Európai Unió átlaga 318.“

Amikor szemben állnak a rendőrökkel, így nézzenek rájuk!

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr2214559510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása