A NAGY GYŐRI TITKOLÓZÁS!  Egy bíró zárolta Borkai Zsolt vagyonnyilatkozatát
2019. január 14. írta: Cseri Pali

A NAGY GYŐRI TITKOLÓZÁS! Egy bíró zárolta Borkai Zsolt vagyonnyilatkozatát

polgi_hivi.jpg

Nagy titkolózás volt, aztán mégis elküldte a polgármester a vagyonnyilatkozatát.

Az egykori olimpiai bizottsági elnök városi adminisztrációjában sajátosan viszonyulnak az egyik legfontosabb alkotmányos szabadságjoghoz. Győr fideszes polgármestere, Borkai Zsolt vagyonnyilatkozatába bürokratikusan megnehezített, kényelmetlen procedúra után lehet betekinteni. Pedig a vonatkozó szabályozás egyértelműen akadálymentesíti az eljárást: kérésre emailban is ki kell adni a vagyoni adatokat. Nemrég egy győri járásbíró szokatlan lépésre szánta el magát.

„Az Önkormányzat szintén jogellenesen tagadta meg a közérdekű adatigénylést, valamint a vizsgálat során rosszhiszeműen, a hatóságot megtévesztve akadályozta a közérdekű adatok kiadását. Ezt követően a Hatóság jelentést bocsátott ki az Önkormányzattal szemben” – olvasható a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) honlapján egy korábbi adatigénylés megtagadása kapcsán.

A szokatlanul kemény megállapítások címzettje a győri önkormányzat, ahol a jelek szerint a polgármesteri hivatalhoz és a jegyzőhöz hasonlóan sajátságosan értelmezik az alkotmányos alapjognak minősülő információszabadság-jogokat.

Lipovits Szilárd jegyző nem tágított az álláspontjától, arra hivatkozva, hogy nem tud eleget tenni a vagyonnyilatkozat kiadását kérő igénylésnek, hiszen a vagyonnyilatkozatot nem az általa vezetett polgármesteri hivatal tárolja, hanem az önkormányzat illetékes bizottsága.

A jegyző szerint ezért a vagyonnyilatkozat megismerését a győri önkormányzat működési szabályzata szerint kell lehetővé tenni. Vagyis az illetékes bizottsággal időpontot kell egyeztetni, el kell menni a győri önkormányzathoz, és ott – felügyelet mellett – be lehet tekinteni a polgármester vagyonnyilatkozatába.

Ezzel az állásponttal Győr jegyzője és polgármestere egyedül maradt a megyei jogú városok vezetői közül.

Első fordulat: egy civil beperelte a győri önkormányzatot

Az országos tesztről szóló cikkünk megjelenése után egy váci civil aktivista elhatározta, hogy besegít az Átlátszónak. Ferjancsics László, a Vácért Lokálpatrióta Egyesület képviselője a négy problematikus vagyonnyilat megszerzése érdekében megindította az adatigénylési eljárást. Szekszárd és Dunaújváros esetében sikerrel járt.

Borkai Zsolt emailben ki nem adott vagyonnyilatkozata miatt pedig beperelte az önkormányzatot. Az ügy érdekes fordulata, hogy az ügyben eljáró győri járásbíró gyakorlatilag zárolta Borkai 2017-ről szóló vagyonnyilatkozatát.

A zárolás azért vált szükségessé, mert az önkormányzati képviselők nyilatkozataira különleges szabályok vonatkoznak. Amikor a képviselő az év elején leadja a vagyonnyilatkozatot, akkor visszakapja az előző évben leadottat. Ferjancsics és jogi képviselője úgy értelmezték ezt a szabályt, hogy január 1-től gyakorlatilag elérhetetlenné válik a peresített vagyonnyilatkozat, mert azt Borkainak előbb-utóbb vissza kell kapnia. A megindított per viszont aligha fejeződhet be jogerősen eddig az időpontig – vagyis mintegy karanténba kell helyezni a győri polgármester vagyonnyilatkozatát.

A bíró elfogadta ezt az álláspontot, és ideiglenes intézkedéssel kötelezte a győri önkormányzatot, hogy a per jogerős befejezéséig őrizze meg Borkai vagyonnyilatkozatát.

Az egykori olimpiai bajnok, nemzeti olimpiai bizottság elnök polgármestertől megkérdeztük, mivel magyarázza, hogy a megyei jogú városok polgármesteri hivatalai közül egyedül Győr nem adja ki a polgármesteri vagyonnyilatkozatot emailben. Borkai lényegében megismételte a jegyző által leírtakat: a polgármesteri hivatalnak nincs semmi köze a polgármester vagyonnyilatkozatához.

Megkérdeztük továbbá, lett-e bármilyen jogi következménye annak, hogy a NAIH elnökének álláspontja szerint az önkormányzat jogellenes, rosszhiszemű és megtévesztő magatartást tanúsított a mélygarázs-szerződés ügyében, de erre a kérdésre a polgármester nem válaszolt.

Második fordulat: műsoron kívül ugyan, de mégis megkaptuk Borkai vagyonnyilatkozatát

Megkérdeztük azt is, hogy hajlandó-e megküldeni elektronikus másolatban a 2017-ről készült vagyonnyilatkozatát.

Borkai erre ezt válaszolta: “Tekintettel arra, hogy Önnek sürgőssé vált a vagyonnyilatkozatom cikke elkészítéséhez, mellékelve megküldöm azt, egyben kérem, hogy a jövőben az arra illetékestől kérje, amennyiben szüksége van rá.”

A nagy jogi kalamajkát okozó vagyonnyilatkozat szerint Borkai egy építési telek, két lakóházas ingatlan társtulajdonosa. 2016-ban egy 6644 és egy majdnem nyolcezer négyzetmeteres szántó földterület kizárólagos tulajdonosa lett. 2017-ben egy Suzuki Swiftet, valamint 20 millió forintot örökölt. 10,5 milliós tartozása mellett havi 984 ezer forint a bruttó fizetése, ezen felül 263 200 forint olimpiai járadékot kap.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr4914561312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása