DÖNTŐ NAPRA ÉBREDTEK GYŐRBEN AZ AUDISOK! Meddig akadályozzák még a gyár helyi vezetői a megállapodást?
2019. január 30. írta: BoldiG

DÖNTŐ NAPRA ÉBREDTEK GYŐRBEN AZ AUDISOK! Meddig akadályozzák még a gyár helyi vezetői a megállapodást?

audu_sztrajk.jpg

Tegnap is, az utóbbi napokban megszokott forgatókönyv szerint telt a sztrájk 6. napja.

A munkavállalók egységesen, töretlen lelkesedéssel folytatták sztrájkjukat, a tárgyalódelegációjuk pedig, több forduló során igyekezett kompromisszumra jutni az Audi vezetőivel.

Tegnap délután megtartotta az Audi Hungária Független Szakszervezet, minden idők legnagyobb demonstrációját az ún. Pipacs épületnél, jelezve a gyár vezetésének elszántságát, mintegy kifejezve azt is, hogy nem érdemes a kifárasztásukra játszani. Ez a 7. napja tartó sztrájk harmadik ilyen eseménye volt.

Mindeközben a késő estig tartó tárgyalás sorozaton nehéz munkával, de a szakszervezet képviselőinek újabb elmozdulást sikerült elérniük, azaz némileg emelkedett a cafetéria összege, a tegnapi napon elhangzott 300 ezer Ft helyett, jelen pillanatban már 400 ezerről szól a cég ajánlata.

A többi részletben egyelőre nem sikerült elégséges előrelépést elérni, gondoljunk csak arra, hogy az Audi 15 hónapra kötné a megállapodást, a szakszervezetek 12 hónapig tartanák fenn a megállapodást, ami például a béremelések mértékében súlyos tízezrekben lenne mérhető havi szinten. Nem két forint tehát még most sem a tét.

Ma korán reggel újra tárgyalással kezdenek a felek, amely után kb. reggel 8-kor összeül az AHFSZ Sztrájkbizottsága, aki értékelik a kialakult ajánlatot. Várhatóan ezután megkérdezik a dolgozókat is, ezután születik végleges döntés az ajánlatról.

A szakszervezetiek elszántságát látva az Audi vezetőin a sor, meddig akadályozzák még a termelés újraindítását és ezzel több európai gyár termelését, mert a munkavállalók még egy ideig ki fognak tartani.

A konszern gyárai mindeközben egyre nagyobb hiánnyal küzdenek a győri helyzet miatt.

Egy szóval kritikus napra ébredtünk.

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr6714597758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása