ORBÁNÉK AGYMENTESÍTIK MAGYARORSZÁGOT: végjátékához érkezik a Magyar Tudományos Akadémia kivégzése
2019. február 12. írta: BoldiG

ORBÁNÉK AGYMENTESÍTIK MAGYARORSZÁGOT: végjátékához érkezik a Magyar Tudományos Akadémia kivégzése

zombi-playstationcommunity-com.jpg

Ma délután demonstráltak az akadémiai dolgozók, konkrétan előláncot vontak az MTA épülete köré, mert egyszerűen felháborító, ami ezen a területen folyik. Úgy néz ki, valószínűleg pályázati-kutatási pénzek lenyulását szervezi meg úgy a kormány, hogy ledarálja az Akadémiát és a munkatársait.

A Magyar Tudományos Akadémia történetének egyik, de a rendszerváltás óta eltelt időszak biztosan legnagyobb kihívását vagy válságát éli át. Feltehetően csak a folyamat végeredménye felől dönthető el, hogy ez a helyzet kihívás vagy válság, de az Akadémia drámai helyzetét az alábbi tények önmagukban is kellőképpen alátámasztják.

  • A magyar kormány előzetes érdemi egyeztetés nélkül minisztériumi kezelésbe utalta az MTA függetlenségét jelentő és garantáló állami támogatást.
  • Később az Akadémia elnöke arról értesülhetett, hogy a minisztérium az MTA kutatóintézet-hálózatát egyes intézetek megszüntetésével és mások beolvasztásával szét akarja darabolni.
  • Mindeközben a függetlennek tekintett intézmény vezetése érdemi tájékoztatást az átalakításokról nem kapott, javaslatait a minisztérium különösebb ok és részletes szakmai indoklás nélkül elutasította.
  • Átmenetileg közeledő álláspontok és sikeresnek vélt tárgyalások után a minisztérium váratlanul úgy döntött, hogy az MTA finanszírozásának dologi jellegű kiadásait visszatartja addig, amíg megállapodás nem születik a strukturális átalakításról. A fizetéseket csak 2019. első negyedévére garantálja.
  • A minisztérium a régi támogatási rendszert leállítja, miközben az új támogatási rendszer még nem indult el.
  • A minisztérium egyoldalúan olyan pályázati rendszert vezet be, amely nincs tekintettel sem az éppen hatályos költségvetési törvényekre, sem az MTA javaslataira -írja az Akadémai Dolgozók Fóruma.

Az intézet munkatársai közül aki tud, megpróbál külföldre menni, de ez ezen a területen a legnehezebb. „Egy háromgyerekes balkanista kutató hová menjen, mit csináljon, ha megszűnik az állása?”  Szerinte jól működő szakmai műhelyek fognak széthullani, fontos kutatásoknak kell véget vetni, ha a minisztérium nem táncol vissza a tervétől. Egy péntek délutáni háttérbeszélgetésen egy másik kutató úgy fogalmazott: „ha átmegy a Palkovics-terv, akkor nem egyszerűen a magyar tudományos életet éri hatalmas kár, hanem precedens is keletkezik az Európai Unióban”, hogy ezt simán meg lehet csinálni.

Mint ismert, az MTA 10 kutatóközpontjának és 5 önálló intézetének 20,1 milliárdos állami támogatása a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium kezelésébe került. Palkovics nem akarja odaadni ezt a pénzt az MTA-nak, inkább pályázatot írt ki az összegre (plusz még némi egyetemi pénzre, összesen 27 milliárd forintra), a pályázaton azonban nem csak az MTA intézetei indulhatnak, hanem a felsőoktatási intézmények és az állami kutatóintézetek is -írja a Magyar Narancs.

Jellemző a mai magyar kormány paranoid szellemi állapotára, hogy tulajdonképpen tényleg csak az idegesíti, hogy a kutatói hálózat néhány darabja nem eléggé kormánypárti és ezért megéri szétverni több ezer ember munkáját.

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr2714623254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása