JOGSI NÉLKÜL, RÉSZEGEN, HAMIS RENDSZÁMMAL REPÜLT PÉRNÉL! Óriási mázli, hogy nem okozott másnak bajt
2019. március 16. írta: BoldiG

JOGSI NÉLKÜL, RÉSZEGEN, HAMIS RENDSZÁMMAL REPÜLT PÉRNÉL! Óriási mázli, hogy nem okozott másnak bajt

baleset-pernel-01police-hu.jpg

Engedély nélkül vezetett az a 26 éves férfi, aki balesetet okozott a 81-es számú főúton Pér térségében.

A közúti közlekedési baleset a 81-es számú főút 67-es kilométerszelvényénél történt. Egy 26 éves férfi közlekedett Mezőörs felől Pér irányába, amikor egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát járműve irányítása felett.

baleset-pernel-02police-hu.jpg

Az úttestről lehaladva egy közúti jelzőtáblának, majd az árokfalnak csapódott és feje tetejére borulva állt meg. A balesetben nem sérült meg senki. A sofőr a helyszínről távozott, de őt a péri polgárőrök segítségével az intézkedő rendőr elfogta és visszavitte.

baleset-pernel-03police-hu.jpg

Az egyenruhások az autó vezetőjével szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. Az ellenőrzés során a baleseti helyszínelő rendőr megállapította, hogy a járművezető érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, illetve az autóra felszerelt rendszám nem egyezik meg az eredetileg kiadottal.

A 26 éves férfit a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók egyedi azonosítójel meghamisításának bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, illetve ittas vezetés megalapozott gyanúja miatt indítanak ellene büntetőeljárást.

A közúti közlekedési baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr4014692656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása