AZ EGO A GYŐRI UTAKON IS NAGYON MEGNŐ: Miért nem hagyjuk, hogy szabályosan megelőzzenek?
2019. április 22. írta: Cseri Pali

AZ EGO A GYŐRI UTAKON IS NAGYON MEGNŐ: Miért nem hagyjuk, hogy szabályosan megelőzzenek?

elozes_gyor.jpg

Ismét egy tanulságos videó a Győrben közlekedünk csapatától.

"Egy kis pillanatkép arról, hogy ezen a szakaszon többek között még mitől lehet baleset. A vízmű szakasza Győrújfaluig, amíg nincs kint a korlátozó 70-es tábla, addig 90 a megengedett sebesség. Nincs is ezzel semmi baj. De ezen a szakaszon előszeretettel 60-70 km/h között szoktak 30%-ban közlekedni. Ez sem lenne baj, hisz mindenki úgy menjen ahogy azt biztonságosnak érzi. Ez a delikvens is a 60-70-es tempó között gondolta haladását biztonságosnak. Rendben. Én viszont szerettem volna a 90-et elérni a megengedett szerint. Ezért előzésbe is kezdtem. Mivel szabad volt az út és 10 mp alatt az előzés is végrehajtható lassan is, ezért index ki, és elindultam. A lassan haladó simán levágta a kanyart és így nem fértem el tőle akkor, mikor már szinte mellette volt az autóm eleje. Ez az a pillanat, ami után nyomtam a padlóféket. Jól látszik a veszélyes manővere. Szerencsére sosem padlóval előzök ilyen szakaszon. A sebességem is látható, még épp a 80-at lépte át. Ha valaki lassan megy, mert úgy érzi az biztonságos neki, akkor legalább maradjon a sávjában, vagy menjen még lassabban, hogy be tudja venni a kanyart. Ez esetben éppen sikerült kivédeni, mivel két kerékkel a padkára is lementem, hogy ne érjünk össze. Mivel a biztonságos előzési szakasz elfogyott fékezés után, nem kezdtem újra neki, mert nem kockáztathatok. Nem előztem eszetlenül. Tudtam visszakozni. De ez a másik jármű részéről teljesen szabálytalan, és igazából önmagát, saját testi épségét veszélyeztette leginkább. Üzenem annak a felelőtlen sofőrnek, hogy nagyon szívesen. Ha ebből baj lett volna, akkor lett volna mit fizetnie, amellett, hogy komolyan meg is sérülhetett volna. Ez a manőver legalább olyan veszélyes, mint az esztelenül repesztők"-írta az egyik olvasójuk.

 

Fotó: youtube

Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr5114779828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása