MAGYARORSZÁG LEGÖREGEBB BUSZA GYŐRBEN SZOLGÁL! Akár örülhetnénk is ennek
2019. április 22. írta: Cseri Pali

MAGYARORSZÁG LEGÖREGEBB BUSZA GYŐRBEN SZOLGÁL! Akár örülhetnénk is ennek

busz1_2.jpg

A nyilvántartások alapján a legidősebb helyközi kivitelű Ikarus Vas megyében, a városi változatú Győrben közlekedik.

Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy a KNYKK dorogi üzemegysége leállította az esztergomi járatokon közlekedő egyik legidősebb autóbuszát, úgy, hogy utódját egy évvel korábban gyártott évjáratúként tartják nyilván.

Nem lenne meglepetés, ha kijelenthetnék, egy idén harminchét éves csuklós Ikarus méltán lehetne Magyarország legidősebb közforgalmú Ikarus autóbusza. Megjelenése alapján is igazolható a nyolcvanas évek eleji állapot, igaz a klasszikus orosz hidakat kicserélték benne. A közforgalmú autóbuszok közül viszont van egy még öregebb 280-as Ikarus az országban, mégpedig Vas megyében. Az első ránézésre talán a modernebb, kilencvenes évek végén, kétezres évek elejére jellemző Classic kivitelű C80-as típusúnak látszó, AAT-227 rendszámú Ikarusnál a rendszáma enged arra utalni, hogy múltja egy régebben gyártott autóbuszban lakozik.

Aki erre gondolt nem jár messze a valóságtól, ugyanis egy 1979-es évjáratú, idén negyven éves Ikarus 280.17-es autóbusz adataival ezt a járművet dokumentálják Magyarország legidősebb menetrend szerint közlekedő autóbuszának, amely valaha a GF-31-76, majd a BZ-98-91 rendszámot is viselte.

busz2.JPG

Természetesen a gyártáskori állapotának megfelelő karosszériája 2006-ra annyira elhasználódott, hogy egy új autóbusz kapta meg azonosítóját. A classic karosszériaelemekkel épített járművet a Vasi Volán szombathelyi műszaki bázisán készítették el, amely tovább növelte a csuklós autóbusz élettartamát. A vázcserésújjáépítéseket akkoriban más volán társaságok számára is vállalták Szombathelyen, így több egri csuklós Ikarus, illetve székesfehérvári és dunaújvárosi járművek is itt kaptak akkoriban modernebb megjelenésű átalakítást. A papírjai alapján nyilvántartott legöregebb Ikarus a mai napig közlekedik az ÉNYKK szombathelyi egységének állományában.A városi vonalakon közlekedő, dokumentumai alapján legidősebb csuklós Ikarus Győrben közlekedik. Az 1983-as évjáratú, Ikarus 280.06 klasszikus volános kivitelű csuklós autóbusz (eredeti rendszáma: BU-91-40) 1999-ben teljes, vázcserés felújítást kapott.A városi vonalakon közlekedő, dokumentumai alapján legidősebb csuklós Ikarus Győrben közlekedik. Az 1983-as évjáratú, Ikarus 280.06 klasszikus volános kivitelű csuklós autóbusz (eredeti rendszáma: BU-91-40) 1999-ben teljes, vázcserés felújítást kapott.

(iho)

 

Fotó: iho.hu

Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr9714780146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása