GYŐR HASÍT, LEKÖRÖZTÜNK MINDENKIT ORSZÁGOSAN! Mi vagyunk a legnépszerűbbek a lakáspiacon
2019. május 11. írta: BoldiG

GYŐR HASÍT, LEKÖRÖZTÜNK MINDENKIT ORSZÁGOSAN! Mi vagyunk a legnépszerűbbek a lakáspiacon

lakas_vilaggazdasag.jpg

A napokban adta ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), a 2018-as lakáspiacról szóló áttekintő elemzését

Ebben kiemelendő, hogy Győr még a legnépszerűbb budapesti kerületeket is lekörözte a tavaly átadott, értékesítési céllal épített lakások számát tekintve. A lista élén egyébként egészen meglepő települések is találhatóak, az előkelő ötödik helyet Balatonlelle, míg a hatodikat Biatorbágy szerezte meg.

A szakemberek szerint az igazán nagy átadási hullám idén várható: az OTP Ingatlanpont becslése szerint összesen 25 ezer új lakóingatlant vehetnek át tulajdonosaik év végéig.

Az újépítésű lakás a – panellakás mellett – az ingatlanpiac slágere, annak ellenére, hogy az ára Budapesten átlagosan 20-40 százalékkal meghaladja a környéken lévő használt lakások négyzetméterárait, míg országosan, településtípustól és régiótól függően ennél nagyobb is lehet a különbség. Győrben tavaly a KSH adatai szerint 653 értékesítési céllal épült lakást adtak át, éppen megelőzve ezzel Budapest IX. kerületét. Az utóbbi évek éllovasai, a XI. és XIII. kerület a rangsor alsóbb fokaira csúsztak vissza.

Minden bizonnyal rengeteg még a kiaknázatlan lehetőség az ingatlanfejlesztések számára, hiszen az újépítésű lakások rendkívül koncentráltan épülnek. A tavaly értékesítési céllal épített 9500 ingatlan fele hat budapesti kerületben és tíz vidéki városban valósult meg. „Számos olyan terület van még az országban, ahol az adottságok kedvezőek a nagyobb szabású ingatlanfejlesztésekhez, ugyanakkor ezek végig viteléhez a 27%-os áfa visszaállítása jelentheti a fő akadályt. Az újépítésű projektek átadása idén és jövőre tetőzhet, amely akár 10-15 százalékos áremelkedéssel is párosulhat. Ez pedig a használt lakások árát is magával húzza”– véli Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr6414820910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása