A FIDESZ GYŐRI JELÖLTJE RAJTA VAN A TÍZMILLIÓS ADÓTARTOZÓK LISTÁJÁN? Hajtó Péter azóta már állítólag kifizette
2019. július 16. írta: Rát Mátyás

A FIDESZ GYŐRI JELÖLTJE RAJTA VAN A TÍZMILLIÓS ADÓTARTOZÓK LISTÁJÁN? Hajtó Péter azóta már állítólag kifizette

fideszgyules.jpgKorábban megírtuk, hogy a győri Fidesz bemutatta önkormányzati jelöltjeit. A jelöltek között vannak új arcok is, az egyikük Hajtó Péter, aki Gyárváros és Likócs városrészek képviselői székéért áll sorompóba ősszel.

Az úriembert sokan ismerik a városban, számos rendezvény áll mögötte, limuzin-kölcsönzője is van, kiadványok sorát is köszönhetjük neki. Bizonyára alapos átgondolás eredménye az, hogy ő indul abban a körzetben, ahol viszont nem örvend túl nagy népszerűségnek. 

Hajtó Péterrel kapcsolatban a másik érdekesség az, hogy elég hosszú ideje szerepelt már a NAV “180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező – magánszemély (és egyéni vállalkozók) – adózók” listáján.

Amikor e fenti tényt az olvasók elé tártuk, Hajtó Péter a facebook-oldalunkon reagált a dologra: 

“A hír igaz VOLT! Valóban szerepeltem ezen a listán és én is úgy tudom, nem indulhat a választáson az, akinek köztartozása van. 2019 július elején szerencsére lezárult ez az időszak, kezemben tartom a 0-ás igazolásomat.”

hajtofb.jpgA NAV egyébként nemrég tette közzé a második negyedévre vonatkozó listáját, amelyen Hajtó Péter - a június 30-i állapotok szerint - még mindig rajta van. Vagyis - ha hihetünk az úriember állításának, akkor - a lista lezárása után “rendeződött” ez a hátralék. 

Hajtó Péter indulását a győri Fidesz július 10-én jelentette be közleményében. Látható tehát, hogy ez a “rendezés” évekig nem volt aktuális, de hirtelen az lett, és hirtelen meg is történt. Hajtó Péter neve egyébként már tavaly ősszel felmerült, mint lehetséges jelölt Gyárváros és Likócs körzetben. 

Természetesen, ha a jelölt úr elküldi nekünk a tartozás rendezéséről szóló dokumentumot, és eloszlatva a kétségeket feltárja ennek a kis malőrnek a történetét, akkor azt készséggel nyilvánosságra hozzuk. Addig is a fideszes hívek csak reménykedni tudnak, hogy tényleg igazat mond a leendő képviselőjelölt.

Nyitókép forrása: Borkai Zsolt facebook-oldala

Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr6714957044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása