GYŐRI CIRKUSZI KÖZGYŰLÉS: Borkai nagyon cinikus, és egymaga dönt 15 milláig az önkormányzat ingóságairól
2019. szeptember 15. írta: Smitt Róbert Író

GYŐRI CIRKUSZI KÖZGYŰLÉS: Borkai nagyon cinikus, és egymaga dönt 15 milláig az önkormányzat ingóságairól

onokorigyor.jpg

Mostantól az önkormányzati ingóságok kapcsán 15 millió forintig a polgármester maga, 50 millió forintig pedig a bizottságok döntenek Győrben. Borkai Zsolt polgármester nem sok teret adott a vitának, sürgősségi javaslatként, bizottsági tárgyalás nélkül vitték át a javaslatot a közgyűlésen.

Kisebb izgalommal indult a jelenlegi közgyűlés utolsó ülése pénteken Győrben: egy olyan javaslat került a napirend elejére sürgősséggel, amivel az ellenzéki képviselők ma reggel találkozhattak először, így átfutni sem nagyon volt idejük azt.

A salátajavaslatban valóban sürgős ügyek is helyet kaptak, de bekerült pár érdekes módosítás. Az egyik az, hogy mostantól az önkormányzati ingóságok kapcsán hozott döntéseket 15 millió forintig a polgármester saját hatáskörben, 50 millió forintig pedig a bizottságok tehetik meg, csak az ennél drágább tranzakciók kerülnek a közgyűlés elé megvitatásra és szavazásra.

A másik pedig az, hogy gyakorlatilag teljesen felszámolják annak a lehetőségét, hogy a városban részönkormányzatokat hozzanak létre, ami az összefogással induló ellenzék (MSZP-DK-Jobbik-LMP-Momentum) egyik programpontja.

Bár Borkai Zsolt polgármester (Fidesz) gyorsan szavazásra is bocsátotta volna a javaslatot. Pollreisz azért még megtudta kérdezni, hogy miért volt szükség arra, hogy ennél a javaslatnál kihagyják a bizottsági szakaszt, de választ nem igazán kapott.A javaslatot végül a fideszes képviselők megszavazták.

Az ülésen a közgyűlés elé került egy javaslat, amely fejlesztési támogatás formájában juttatja vissza az önkormányzat, az Audi és a magyar állam tulajdonában álló péri reptérnek azt a 108 millió forintot, amit korábban a város tagi kölcsönként nyújtott a cégnek. A támogatásból a repülőtér teherkapacitását bővítenék.

Az ügyben ismét Pollreisz Balázs kérdezte a polgármestert: a szocialista képviselőt az érdekelte, hogy visszafizeti-e a kölcsönt a cég, és csak utána kapja azt vissza, tehát lesz-e pénzmozgás; illetve rákérdezett arra, hogy tervezik-e a reptér utasforgalmi kapacitásait bővíteni – amire utalt a javaslat –, illetve hogy pontosan milyen veszélyes anyagokat tudnak majd kezelni a fejlesztés után a reptéren.

Borkai Zsolt polgármester válaszában először azon élcelődött, hogy a szocialista képviselőt eddig annyira nem érdekelte a reptér, hogy szerinte oda se találna, majd a kérdésekre részben válaszolva elmondta: lesz pénzmozgás, tehát először a cég visszafizeti a kölcsönt, amit majd csak utána kap vissza támogatásként.

Turistagépek beindításával egyelőre nem számolnak, ebben nem látnak fantáziát, ugyanakkor a teherkapacitás bővítése pluszbevételeket hozhat.

Borkai felhívta a figyelmet, hogy a péri reptér az ország egyetlen nyereségesen működő reptere, bár valószínűleg ezalatt a kisebb reptereket értette, hiszen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport is nyereségesen működik.

 A veszélyes anyagok kérdésén kifejezetten sokat élcelődött a polgármester, aki szerint ez a kérdés nyilván csak a kampány miatt fontos az ellenzéki képviselőnek. Végül kijelentette, hogy nem tud róla, hogy veszélyes anyagokat fognak szállítani. „De ön biztos tud róla, azért érdeklődik ennyire” – szúrt oda Pollreisznek, hozzátéve, hogy ha a szocialista képviselő értesül ilyenről, akkor mindenképpen számoljon majd be róla egy „nagyívű beszédben”.

(úgytudjuk)

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr315093246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása