A GAZDAG NYUGDÍJASOK 168 EZER FORINTOT KAPTHATNAK GYŐRBEN IS: A többiek átlagosan 11 ezret
2019. szeptember 18. írta: Smitt Róbert Író

A GAZDAG NYUGDÍJASOK 168 EZER FORINTOT KAPTHATNAK GYŐRBEN IS: A többiek átlagosan 11 ezret

boldognyugger.jpg

Akad olyan nyugdíjas, aki 168 ezer forintnál is több nyugdíjkorrekciót kaphat - ez több mint a 14-szerese az annak, amennyit az átlagos összegű nyugellátásban részesülő személy reménykedhet. A sor másik végén pedig több tízezren vannak olyanok, akiknek még 5 ezer forint vagyis sem jár - írta az Mfor.hu.A múlt héten derült ki, hogy mennyi volt az idei első nyolchavi infláció. Mivel 3,4 százalékos volt a nyugdíjasinfláció mértéke és az érintettek 2,7 százalékos emelést kaptak idén, így kiderült, hogy mekkora a lesz a novemberben érkező egyösszegű, visszamenőleges korrekció.Eszerint az átlagos nyugellátás, havi 135 ezer forint esetén 11 800 forint lesz a kiegészítés értéke - írta a portál.

Mivel azonban 32 nyugdíjas havi egymillió forintnál nagyobb nyugdíjat kap, ők 168 ezer forintnál is több pénzt kaphatnak novemberben. Azok viszont, akik legfeljebb a mindenkori öregségi nyugdíjminimumot kapják ellátásként, maximum 2394 forintos korrekcióban részesülhetnek - a MÁK adatai alapján 17 777 ellátásban részesülő esetében ez a helyzet.

A nyugdíjminimum és az 50 ezer forint közötti ellátásban részesülők - szám szerint 28 981 személy - helyzete sem jobb, hiszen ők legfeljebb 4200 forintos korrekcióban részesülhetnek - számolt után az Mfor.hu.

A várható nyugdíjkorrekció megyei bontásban úgy néz ki, hogy a budapesti idősek átlagosan 13 311 forint kiegészítésben reménykedhetnek, a Szabolcs megyeiek viszont csak 9973 forintban, de Bács-Kiskunban is csupán 9998 forint az átlag.

(napi)

 

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr8015114518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.