GYŐRBEN FELLÉLEGEZHET AZ AUDI ÉS A TÖBBI CÉG IS: Csökkent a munkaerőhiány
2019. október 11. írta: Smitt Róbert Író

GYŐRBEN FELLÉLEGEZHET AZ AUDI ÉS A TÖBBI CÉG IS: Csökkent a munkaerőhiány

0426_audi_2.jpg

A munkaerőpiacon megjelent új hirdetések, és az állásra jelentkezések számai arra utalnak, hogy egyes szektorokban az eddig jellemző munkaerőhiány csökkenni kezdett - derül ki a Profession.hu harmadik negyedéves összeállításából, amelyből az is látszik, hogy a nyár végével a vendéglátásban már nincs akkora kereslet.Több szektorban is megugrott a feladatott álláskeresések száma az év harmadik negyedévében, ilyenek például a banki pozíciók: az emelkedés mértéke itt 27 százalékos az elmúlt év ugyanezen időszakához képest. A szolgáltató központokhoz (SSC) köthető bővülés 16 százalék volt, míg a vendéglátás esetében 14 százalékos fejlődést regisztráltak. Utóbbi szektorban már a fizikai és szakmunka kategóriában egyre több helyen jelölték meg a bér összegét is.Ezekből pedig - a Profession szerint - további tendenciák rajzolódnak ki: így a például az, hogy a nyári szezonban a vendéglátás területén a felszolgálók, pincérek és pultosok esetében a munkáltatók tetemes bérnöveléssel próbálták kezelni a munkaerőhiányból fakadó nehézségeiket. Ezeknél a 2018 harmadik negyedévéhez képest idén körülbelül 30 százalékkal magasabb jövedelmeket lehetett látni az álláshirdetésekben: átlagosan nettó 291 500 forintot ígértek. Ennek meg is lett a hatása: a felmérés alapján idén ezekre az állásokra a jelentkezések száma éves összehasonlításban 18 százalékkal gyarapodott.

A jelentkezések teljes számát tekintve - az előző év azonos időszakához képest - átlagosan 5 százalékos növekedést volt tapasztalható. A szektorokat külön-külön figyelve a már említett vendéglátáson felül az építőiparban látszott komoly élénkülés, ahol 23 százalékos fejlődést tapasztaltak. Mérnöki állások esetében is tetemes az előrelépés, hiszen az elmúlt év júliusa és augusztusa közötti időszakhoz képest idén 17 százalékkal több jelentkezés történt.

Viszont a jelentkezések számai alapján már az látszik, hogy a gyártás-termelés, a mérnök és az IT-szektorban telítődés érzékelhető. A hirdetésszámok ugyanis csökkentek, ellenben a hirdetésekre beadott jelentkezések száma növekedett. Mindez azt jelzi, hogy ezekben a szektorokban az eddig jellemző munkaerőhiány mérséklődni kezdett.

Érdemes kitérni Magyarország egyik legnagyobb beruházása, a debreceni BMW-gyár várható munkaerőpiaci hatásaira is. Az adatok azt tükrözik, hogy ennek immár egyértelműen látszanak jelei. Hajdú-Bihar megyében ugyanis az elmúlt negyedévben - 2018 évi hasonló mutatókhoz képest - 17 százalékos hirdetésszám emelkedést regisztráltak. Még ennél is egyértelműbben utal a gyár igényeinek feltűnésére, hogy a megyében a szakmunka esetében a hirdetésszám 24 százalékkal, gyártás-termelésnél - ahol országos szinten egyébként csökkenés volt - 48 százalékkal, míg mérnöki állások esetében egészen kimagasló mértékben, 65 százalékkal ugrott meg a közzétett álláskeresések állománya.

(napi)

 

A fotó illusztráció

Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr7315217482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása