MEGRÁZÓ FOTÓK A TEGNAPI HALÁLOS BALESETÉRŐL: Egy 26 éves győri férfi vesztette életét
2019. november 07. írta: Smitt Róbert Író

MEGRÁZÓ FOTÓK A TEGNAPI HALÁLOS BALESETÉRŐL: Egy 26 éves győri férfi vesztette életét

baligyor3_2.jpg

Mint arról beszámoltunk halálos közúti közlekedési baleset történt tegnap hajnalban  óra a 8418-as számú úton. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy Opel Astra típusú személyautó haladt Koroncó irányába, amikor –eddig tisztázatlan okból és körülmények között – a gépkocsi sofőrje elvesztette uralmát autója felett, ezért kisodródott az útpadkára, és egy fának ütközött.

baligyor2_2.jpg

Ezt követően a gépjármű a tetejére fordulva egy másik fának csapódott, majd ismét kerekeire állva került nyugalmi helyzetbe.

baligyor1_3.jpg

Az ütközés következtében az Opel sofőrje, egy 26 éves győri férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A gépkocsi három utasa -egy nő és két férfi- a balesetben megsérült, őket a mentők kórházba vitték.

baligyor4.jpg

A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

Fotó: police

Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr10015294208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása