SZÁGULDÓ VONATNAK FUTOTT EGY LÓ GYŐR KÖZELÉBEN: Csak a véletlenen múlt, hogy nem lett tragédia
2019. november 28. írta: Smitt Róbert Író

SZÁGULDÓ VONATNAK FUTOTT EGY LÓ GYŐR KÖZELÉBEN: Csak a véletlenen múlt, hogy nem lett tragédia

vonat_gyor_lo.jpg

A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség 2017-ben közlekedési bűncselekménnyel vádolta meg, a járásbíróság pedig felmentette azt a férfit, akinek a lova 2016-ban, Győr közelében, nekiszaladt egy személyvonatnak. Az okozott kár több, mint tizenkétmillió forint. Eredményes ügyészi fellebbezést követően másodfokon a vádlottat a vádiratban szereplő bűncselekményben bűnösnek találták.

A vád szerint a harmincnyolc éves férfi megengedte, hogy a győri otthonukba kerti partira érkező tíz éves kislány legelni vigye a nagytestű lovat. A gyermek vezetőszáron vitte ki az állatot a közeli legelőre, ahová őt édesanyja is elkísérte.

A legelőn azonban a ló megijedt, először körbe-körbe futott, majd a vezetőszárat a gyermek kezéből kitépte és elfutott a közeli fás-bokros területen fekvő vasúti sínek felé.

A ló a sínek közelében, a vasúti átjáró előtt megállt, azonban megijesztette az előtte 140 km/h sebességgel elhaladó szerelvény, és annak nekiszaladt.

A vonaton utazó nyolcvan fő közül senki sem sérült meg, azonban a szerelvényben mintegy 12.5 millió forint kár keletkezett.

A terhelt állattartóként megszegte azokat a jogszabályokat, amelyek szerint állatot csak úgy szabad tartani, hogy az útra ne tudjon kijutni, valamint az állatot olyan személynek engedte át, aki nem volt képes azt uralma alatt tartani.

Az elsőfokú bíróság a terheltet az ellene emelt vád alól bizonyítottság hiányában felmentette, mivel álláspontja szerint nem nyert bizonyítást, hogy az elkövető tudta volna, hogy a gyermeket kísérő anya nem ért a lovakhoz.

Eredményes ügyészi fellebbezés után a másodfokú bíróság a terheltet a vádiratban megjelölt közlekedés biztonsága elleni vétség miatt 375.000 forint pénzbüntetésre ítélte. A megállapított tényállás szerint a terhelt gondatlan volt, amikor a lovat egy tíz éves kislányra bízta.

(ügyészség)

Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr4815329236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása