Van Győrben egy uniós pénzből finanszírozott építkezés – pontosabban felújítás – ami láthatólag jól halad, a generál kivitelező egy jó hírű, közepes méretű helyi vállalkozás, és úgy tűnik a bekerülési összeg sincs túlárazva.
A Tihanyi Árpád úti rendelőintézet felújítása még tavasszal kezdődött és tervek szerint októberben végeznek is a kivitelezők. Kezdetben a konténerekkel elfoglalt parkolók miatt volt némi morgolódás a panel lakók részéről. De minden elismerés a kivitelezőknek, ha egy parkoló részre már nincs szükségük, azonnal szabaddá teszik.
A munkák ugyan főleg bent az épületben folynak, és bizony hétköznap még estefelé is hallani némi zajt, de ez sem zavaró. Az pedig külön dicséretes, hogy akár túlórában vagy szombaton is végzik a munkájukat! Igyekeznek tartani a határidőt.
A földszinti gyógyszertár eléggé nehezen megközelíthető. Ennek ellenére augusztus 7-től már ismét nyitva van.
Láthatólag minden jól halad! Az épületre valóban ráfért a felújítás! Hiszen a panelházakkal egyidőben épített rendelő az elmúlt 40 évben egyszer volt felújítva. És bizony az ilyen épületeket kb. húsz évente rendbe kell tenni.
De akkor sem értjük! Az ár laikusként becsülve nagyjából rendben van. A kivitelező nem egy mindent nyerő csókos. A határidőt is tartani tudják a jelek szerint. …..itt valami nagyon nincs rendben.! Sehogy sem értjük! Valami hiba csúszhatott a rendszerbe!
…Ja, gratulálunk az építőknek, és további jó munkát kívánunk!
írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!