Szexuális zaklatás - Önök mit tapasztalnak a mindennapokban?
2017. október 22. írta: Cseri Pali

Szexuális zaklatás - Önök mit tapasztalnak a mindennapokban?

zaklatas_24_hu.jpg

Nem szokványos módon került előtérbe a szexuális zaklatás kérdése körülbelül egy hete. Amerikából indult, ahol egy nagy hatalmú producer viselt dolgairól rántották le a leplet. Itthon Sárosdi Lilla színésznő beszélt arról az esetről, mikor szerinte 18 évesen egy neves rendező szexuálisan zaklatta. Később nevesítette, hogy Marton Lászlóról beszélt. (A rendező cáfolja a történteket.) Azóta már sokan előálltak a zaklatási történeteikkel, akik eddig nem mertek, vagy nem tudtak beszélni róla: megalakult a "Me" too (én is) mozgalom is. Erre mindegy válaszként olyan emberek is indítottak mozgalmat, akik bevallják, hogy elkövettek ilyeneket. Valami nagyon beindult a napokban, egyelőre főként a művészvilágban, kérdéses, hogy az őszinteség és bátorság elér-e majd a mindennapokba?  

Úgy látszik, ez a külföldről indult folyamat kellett hozzá, hogy nálunk is a figyelem központjába kerüljön a szexuális zaklatás kérdése. Az is látszik, hogy másként nem lett volna ekkora lendület az egészben, pedig az ilyen ügyekkel foglalkozó szakemberek minden nap találkoznak különféle zaklatási ügyekkel: családban, munkahelyen, iskolában, bárhol. Az érintettek általában nem mernek beszélni róla, magukat hibáztatják, és szégyellik, mélyen eltemetik magukban, mintha meg sem történt volna, aztán a legváratlanabb esetben a felszínre kerül.

Nagyon sok az olyan hétköznapi helyzet, mikor valaki hatalmi pozícióját kihasználva zaklatja a másikat, például a főnök a titkárnőjét, tanár a félénk diákot, satöbbi. Azért is merik megtenni, mert akinek nagyobb a társadalmi presztízse illetve rendelkezik némi hatalommal, az könnyebben eléri célját, ráadásul ez a konkrét cselekmény nagyon nehezen bizonyítható.

A szexuális zaklatásnak sok formája, különféle szintjei vannak. Hétköznapi beszédben, például a munkahelyen sokszor előfordul, hogy a férfiak „poénkodnak” a csinos kolléganővel, dicsérik a fenekét, a melleit, különféle ajánlatokat tesznek neki, és mindenki jót nevet az egészen, attól függetlenül, hogy a kolléganő mit szól az egészhez. Nehéz megmondani, hogy hol kezdődik a zaklatás. De ez megfigyelhető fordítva is, mikor a nők csinálják ugyanezt. Általában az emberek észre se veszik, átsiklanak felette, nincsenek tisztában a jelentőségével. És bizony nagyon vékony a választóvonal az erotikus töltésű kulturált megjegyzés és a bántó poénkodás között. Ha szóba kerül, sokszor csak legyintenek a munkatársak, és azt mondják:," mit izélsz, még tetszik is neki, ő is akarja, hogy ilyeneket mondjunk neki, vagy kicsit megsimogassuk a fenekét, nincs ebben semmi." De van. Igen az áldozat sok esetben megjátssza, pusztán azért, hogy békén hagyják. Természetesen előfordulhat, hogy ő idézi elő az ilyen beszédhelyzeteket, de szerintem ez a kevésbé jellemző.

Most, hogy ennyire a fókuszba került a kérdés, nagyon észen kell lennie a társadalomnak, hogy ne hozzon elhamarkodott döntéseket, ne csapjon át férfiutálatba például. Muszáj lesz őszintébben beszélni, és újragondolni a viszonyunkat az egészhez, hogy egyáltalán hol húzódnak a szexuális zaklatás határvonalai, verbálisan,  fizikailag. És újragondolni azt is, hogy az iskolai oktatás keretein belül, hogy beszélünk a szexualitásról, és természetesen otthon, miként beszélünk róla. Úgy látszik, most jött el a pillanat újradefiniálni sok mindent ebben a kérdésben. Tabuk nélkül, őszintén. Nem lesz könnyű.

 

Címlapfotó: 24.hu

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr6513049050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása