REMÉLJÜK, GYŐRBEN KITARTANAK A CÉGEK: Több nagyvállalat is kivonul az országból a munkaerőhiány miatt
2018. május 17. írta: Cseri Pali

REMÉLJÜK, GYŐRBEN KITARTANAK A CÉGEK: Több nagyvállalat is kivonul az országból a munkaerőhiány miatt

opertator_gyor.jpg

Az utóbbi időben több cég is elvitte egyes termelési egységeit Magyarországról, emellett már a tervezett bővítések egy része is elmaradt a munkaerőhiány miatt.

Elsősorban az alacsony hozzáadott értékű, összeszerelő termelési egységeket érinti már olyan súlyosan a bevonható dolgozók hiánya, hogy a vállalatok közül néhányan inkább Ukrajnába, Szerbiába vagy akár a Távol-Keletre szervezik ki ezeket a gyártási fázisokat - írja csütörtöki számában a Magyar Idők.

"Több mint ötszáz munkavállalóját bocsátja el a napokban az egyik nemzetközi cég, mivel a munkaerőhiány miatt Magyarországról elviszi egyik termelési egységét" - mondta a lapnak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke. Kiemelte: korábban az ország különböző pontjain működő más vállalatok egységeinél is előfordult a jelenség, többek közt Móron, Sárváron vagy Tabon.

A szakszervezeti tisztségviselő szerint az új munkaügyi kormányzatnak sürgősen tárgyalnia kell az érdekképviseletekkel a közös megoldás érdekében. Eddig két-háromezer munkavállaló állása szűnt meg a jelenség miatt, ám az elmaradt beruházások nyomán több - köztük magasabb tudást igénylő - munkahely sem jött létre.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára szerint nagyjából félmillióra tehető a munkanélküliek, az inaktívak, valamint a közmunkások száma, az ő integrálásuk megoldást jelentene, emellett a külföldön munkát vállalók ösztönzése a hazatérésre. Átmenetileg megoldást jelenthetnek a külföldről behozott munkavállalók is - tette hozzá Dávid Ferenc, aki arra figyelmeztetett, hogy közel kétszázezer munkavállaló megy nyugdíjba az idén és jövőre, ami a jelenleginél is súlyosabbá teszi a munkaerőhiányt.

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr4713965902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása