Ma teljes terjedelmében átadták a 83-as út győri bevezető szakaszának kétszer kétsávossá tett és úgynevezett turbó körforgalmakkal kibővített szakaszát ma.
A fejlesztés mintegy 1,4 milliárd forint európai uniós és hazai költségvetési forrásból valósult meg a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában.
A három turbó körforgalom kialakítása, az egy kilométer hosszú győri bevezető szakasz kétszer kétsávossá bővítése és egy közvetlen ág kiépítése az M1-es felőli irányból Pápa felé, az első üteme volt annak a beruházásnak, amellyel a 83-as út Győr és Pápa közötti szakasza kétszer kétsávossá bővül.
A mintegy negyven kilométer hosszú Győr és Pápa közötti szakasz bővítésének jelenleg a tervezése zajlik, a közbeszerzést jövő év elején írják ki, a kivitelezés pedig a harmadik negyedévben indul. A tervek szerint a bővítés és felújítás 2022 negyedik negyedévében fejeződik be.
A 83-as út kétszer kétsávossá bővítésének alapkövét tavaly december 22-én tették le Győr mellett. Akkor elhangzott, hogy a pápai reptér NATO-bázissá válása miatt vált sürgetővé a fejlesztés.
Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!