Valamilyen nehezen megmagyarázható késztetésnek engedelmeskedve és minden más józan gondolat ellenében ma, május elsején a győri majálisban töltöttem a délutánt.

Talán a fiatalkori nosztalgia vitt a kiskúti nyüzsgés felé. Persze ez a nosztalgia csalóka valami. Mert nem, nagyon nem szerettem azokat a régi május 1-ket.

Hiszen már márciusban, gyakran hidegben, fagyban kezdtük gyakorolni azokat a rettenetes tornamutatványokat az iskola udvarán, amit aztán a kiválasztottak, a legjobbak büszkén masírozva adtak elő a tribünön pöffeszkedő városi főelvtársak előtt. Szerencsére elég ügyetlen voltam. magamtól is elejtettem a zászlót, elrontottam a lépést, erőltettnem sem kellett. És mivel hitelesen voltam kétballábas, így hamarosan a gyakorlótér szélén találtam magam. Nyegle vigyorral gondoltam arra, hogy idén is apámmal fogok felvonulni a "nagyokkal" a gyárral és nekem is jut majd egy szép zászló, amit szinte biztosan hazavihetek a vonulás végén.

Igen, azok a május elsejék a hetvenes években még erről szóltak. Vonulás, integetés, virsli, sör, zászló begyűjtés. Nem szerettem azt a május elsejét...nem szerettem, mert ha nem is kötelező, de erősen ajánlott volt. A felnőtteknek meg a mutatványokat előadó diákoknak. Nekem nem, mert "béna" voltam. Mégis, ott lépdeltem apám melett a tömegben szinte minden évben. Mert valahogy mégis jó volt. Azok az emberek ott a menetben összetartoztak, munkatársak és többnyire barátok voltak. Ki törődött az elvtársakkal és ki a tornatanárral és eminens bábjaival? Mi ott a tömegben apámmal és a kollégáival jól éreztük magunkat úgy együtt.

Ma a  majálisba menet már nincs vonulás. Ki akarna, ki szeretne végigvonulni a zászlókkal a városon? Pedig igazándiból most lenne jó vonulni! Mert nem kötelező! Mert magunktól tennénk! Milyen jó lenne, ha a győri munkások maguktól éreznék azt, hogy ez fontos, ez jó dolog! Hogy van értelme a kollégákkal, családtagokkal együtt sétálni egy kicsit és utána a majálisban meginni egy sört, enni egy pár virslit

Most tudtam meg, hogy ezt az izét, ezt a május elsejei valamit már nem is a munka ünnepének, hanem családi napnak nevezik.

És a családi nap nem más mint egy falusi bucsú nagyvárosi méretekben. Van itt minden, mutatványosok, bóvli árusok, sör, bor, kaja.

Tulajdonképpen ezzel sincs semmi baj. Legyen ilyen is! Valamikor máskor, a nyár bármelyik hétvégi napján, egy vasárnap. De könyörgöm, május elsejét, a munkások ünnepét tiszteljük meg azzal, hogy ezen a napon nem csinálunk vásári sokadalmat, falusi búcsút az ünnepből.

Még jó, hogy végül odataláltam az AUDI Hungária Függetletlen Szakszervezet területére, ami a vásári forgatagtól elkülönülve, békésebb, barátságosabb vidék. Itt valóban munkatársak, kollégák találkoznak egymással.

Itt vannak a gyerekek, a feleségek, férjek, szülők is. Beszélgetnek, ismerkednek. Jár egy sör, egy pár virsli,.láthatóan jól érzik magukat. Büszkék magukra, egymásra, a közösségükre. Hogy volt bátorságuk harcolni, sztrájkolni. Hogy volt kitartásuk, erejük és győztek! Igen győztek! Érezni a büszkeséget mindannyiukban.

Arra gondoltam, talán még megérem egyszer, hogy az audis szakszervezet tagjai, na meg más szakszervezeti csoportok, vagy csak úgy egy-egy nagyobb cég dolgozói, maguktól, vidáman sétálnak, vonulnak egyet Győr utcáin.

Tribün nélkül, tornász alakulatok nélkül, csak vidáman, beszélgetve.

Én szívesen megnézném, talán be is állnék közéjük, ha megengedik.

Mert május 1. a munkások ünnepe!

Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!