Orbán elküldte azt a bizonyos selyemzsinórt Borkai Zsoltnak, és ha ő küldte, akkor el van küldve rendesen. A miniszterelnöknek már hiperkínos a szexbotrányhős győri polgármester, aholyan a Népszava is írja, szívesen túl lenne már az ügyön, ezt ő maga mondta, mint a keresztény szabadság sámánja.
“Van egy mérce, és azt néha leverjük, nincs hibátlan vagy bűntelen ember. A jobboldali nemzeti érzelmű tábornak ugyanakkor azt üzenném, ezt a mércét semmiképpen se tegyük lejjebb – mondta a politikus, aki keresztény tanítással példálózott Borkai szexbotránya kapcsán:
„Ha bajt csináltál, azt el kell ismerni, meg kell bánni, a büntetést el kell fogadni, és elégtételt kell adni – még nem jött el az elégtételadás ideje”
Hogy az elégtételadáson esetleg Borkai távozását érti, ezt nem konkrétan nem mondta ki, a győriek Orbán szerint meg fogják hozni azokat a döntéseket, ami ahhoz kell, hogy az ország egyszerűen ne csak túl legyen az ügyön, hanem azzal az érzéssel legyen túl, hogy komoly ország vagyunk, és az történt, aminek egy ilyen esetben történnie kell.
Az a helyzet, hogy a konzervatív és keresztény mércét Borkai most annyira leverte, hogy még az ükunokái is ezért fognak vezekelni.
Szóval ez már a sokadik üzenet a mi Zsoltinknak, csak az a kérdés, megérti-e ezeket az üzeneteket vagy direktebb lépésekre kell rászánnia magát a Fidesznek.
Fotó: népszava
Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!