Duna Kávéház és Bisztró
2017. június 19. írta: Cseri Pál

Duna Kávéház és Bisztró

dunakivulrolfelirat.JPG

Folytatjuk kávéházi cikksorozatunkat, most a Duna Kávéház és Bisztró következik.

A Duna Kávéház és étterem két éve nyitott meg a Dunapart-rezidencia földszintjén, a sétány felőli oldalon. Nagyon igényesen kialakított környezetben, remek kiszolgálással várja vendégeit a nap bármely szakában.

dunaszekek.jpg

Remek látványban lehet részünk a teraszukról, hiszen a Dunakapu-térre, a Kossuth-hídra és Püspökvárra is rálátni, melyek az esti fényekben igazán pompázatosak. Ajánljuk figyelmetekbe a városi rendezvényeket: nyárnyitó, Győrkőc-fesztivál, nyárzáró vagy épp a szilveszter, ugyanis a teraszról kényelmesen hátradőlve egy finom koktél mellett csodálhatjuk meg a tűzijátékot, amit most már hagyományosan itt a rakparton rendeznek meg.

A Duna Kávéházban a különleges kávék mellett, nagyon finom teákat, forró csokoládékat, shakek-et és persze kézműves süteményeket kóstolhatunk meg.

dunaital.JPG

Nagyon sokan járnak ide reggelizni, hiszen az egyik legszélesebb reggeli kínálattal várja a korán kelőket a hely, illetve mindennap, még hétvégén délben is lehet menüzni. A  három fogásos menü hétköznap 1200 forint, ami nagyon kedvező, az ételek finomak és szépen díszítettek, nem érezzük, hogy csak egy sima menüt eszünk, hiszen a tálalás épp oly igényes, mint ha valaki a’la carte enne. A normál napi menü mellett választhatunk fitnesz és bőség menüt is, így kellő figyelmet kap minden egyes vendég ízlése.

dunafotelfellepo.jpg

Persze ha csak beszélgetni ülnétek be a Duna-parti étterembe és valami könnyűre vágytok, akkor figyelmetekbe ajánljuk a Magyar Nagydíjas Lepényeket, melyek különböző töltelékekkel lopták a vendégek szívébe, pocakjába magukat.

dunafeherfotel.jpg

Ha pedig megszomjaznátok eredeti cseh söröket, válogatott borokat és szuper koktélokat is fogyaszthattok az ételek mellé.

 

Kép: Rácz János Szöveg: Reider Anita

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr8512605889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása