A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.
A nyomozás adatai alapján ismeretlen járművezető ismeretlen forgalmi rendszámú, típusú és színű - feltehetően - személygépkocsival közlekedett 2017. november 5-én 15 óra körül Győrben, a Páva utcában. Közlekedése során a Venyige útról a József Attila útra történő balra kanyarodása során - eddig tisztázatlan okból - nem biztosított elsőbbséget a tőle balról érkező kerékpárosnak, akivel összeütközött. A kerékpáros az ütközést követően elesett és megsérült.
Az ismeretlen sofőr a járművével a helyszínről a József Attila út irányába segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A rendőrség kéri, hogy aki a látta a közlekedési balesetet, vagy a balesetet okozó gépjármű vezetőjével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
(police)
Címlapfotó: police.hu
írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!