Számos vidéki városban változott a fizetős parkolás rendszere idén. Sok helyen nőttek a tarifák, de volt olyan város, amely végül csökkentette az országos rekordnak számító óránkénti 600 forintos díjat. Több nagy településen új övezeteket vontak be.
Győrben a díjak nem változtak, továbbra is 400, 200, illetve 100 forintot kell fizetni a belvárostól való távolság függvényében.
Januártól azonban lakossági kérésre parkolójegyet kell váltani a Nádorvárosban az Eszperantó út a Kálvária utca - Zrínyi utca közötti szakaszon, a Honvéd utcában, a Kálvária utca, az Eszperantó út és a Lahner György utca között, a Kálvária utcai szervizút, a Hunyadi utca és a Lahner György utca között, a Lahner György utcában, valamint a Bem tér északi oldalán Sziget városrészben a Semmelweis utca válik fizetőssé.
Az Árpád út és a Teleki László utca találkozásánál épül az Árpád parkolóház, amelyben 205 parkolóhely lesz. Az épületben 6 elektromos töltőállomást, továbbá motorparkolót és kerékpártárolót is kialakítanak.
Nem történt és a település tájékoztatása szerint nem is lesz (vagy még nem tudnak róla) idén változás
Ajkán
Cegléden
Fonyódon
- Hévízen
- Hódmezővásárhelyen
- Kapuváron
- Keszthelyen
- Nyíregyházán
- Pécsett
- Ráckevén
- Salgótarjánban
- Sárváron,
- Szekszárdon
- Szentendrén
- Szentesen
- Szolnokon
- Tamásiban
- Tapolcán
- Tatabányán
- Veszprémben
A kép illusztráció
írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: szerkesztoseg@boldoguljgyorben.hu
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!