Újabb három évre írt alá névadó főszponzori szerződést az Audi Hungaria Zrt. a Győri Audi ETO KC-val csütörtökön, a járműgyártó már tizenkettedik éve támogatja a magyar bajnokságban és Bajnokok Ligájában is címvédő kézilabdacsapatot.
Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke elmondta, a női kézilabdacsapattal 2006-ban először megkötött szponzori együttműködés révén kitűnő partnerséget alapítottak.
"Erre a hosszútávú együttműködésre büszkék vagyunk" - tette hozzá. Kiemelte, az idén 25 éves vállalat arra törekszik, hogy szerves része legyen a társadalomnak, a sporton, a kultúrán és a szociális területek támogatásán keresztül.
Bartha Csaba klubelnök elmondta, hogy a csapat az Audi Hungariához hasonlóan elkötelezett a kiemelkedő teljesítmény mellett, s egy ilyen együttműködéssel a legjobb játékosokat lehet szerződtetni.
Hozzátette, bízik benne, hogy a következő években is komoly sikereket ér el az együttes.
Az Audi Hungariával kötött együttműködés kezdete óta a csapat 11 Magyar Kupa győzelmet, kilenc bajnoki címet szerzett és háromszor nyerte meg a BL-t.
A jövő hétvégi, budapesti Bajnokok Ligája négyes döntőn kívül még három bajnoki mérkőzés vár májusban a Győrre.
(MTI)
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!