Pályázat az idősbarát otthonokért Győrben
2018. május 30. írta: Cseri Pali

Pályázat az idősbarát otthonokért Győrben

idosbari.jpg

A győri önkormányzat az idén is pályázati forrást biztosít az idősek életfeltételeit javító lakáskorszerűsítéshez…

A történet 2005-ig nyúlik vissza, amikor Győr részt vett a Well hops európai projektben, amelynek keretében felmérték az idősek speciális lakhatási igényeit. Ez teremtette meg a 2009-ben induló pályázati rendszer alapját. – közölte Laczkovits-Takács Tímea, a Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottság elnöke. Kiemelte, a város a program lebonyolításával a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Nyugat-dunántúli Régióját bízta meg. Ennek alapján az elmúlt kilenc évben összesen 44,6 millió forintot adtak át, amelyből eddig 118 idős életfeltételeit javító lakáskorszerűsítés valósult meg. A cél, hogy az idősek minél tovább megszokott környezetükben maradhassanak, megőrizhessék önállóságukat.

Panker Mihály a Humánpolitikai Főosztály vezetője hozzáfűzte, 2017-ben 14 helyszínen valósulhatott meg a korszerűsítés, a lakások átalakítása javította az idősek mindennapi életfeltételeit, különösen a lakásba való bejutást, közlekedést és a tisztálkodást könnyítette meg.

„Hazánkban egyedülálló, de példaértékű program a győri” – kezdte dr. Báthy Andrásné a  Magyar Máltai Szeretetszolgálat regionális ügyvezetője, aki a pályázat technikai részleteit ismertette. Pályázatot 65 év felettiek nyújthatnak be június 20-ig. A hatmillió forintos keretből maximum 500 ezer forintra lehet pályázni, amihez a Máltai Szeretetszolgálat minden segítséget megad az adatlap kitöltésétől akár a kivitelezésig. Dr. Báthy Andrásné elmondta, természetesen mindenki dolgoztathat saját kivitelezővel, de ebben is tudnak segíteni, hiszen az idősbarát átalakításokban tapasztalt kivitelezőt is tudnak ajánlani.

A pályázatot egy eredeti és egy másolati példányban, elektronikusan kitöltve, postai úton, vagy személyesen kell eljuttatni a következő címre: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület 9021 Győr, Amadé L. u. 1. A pályázati adatlap és útmutató letölthető az onkormanyzat.gyor.hu pályázatok menüpontjából.

A pályázattal kapcsolatosan további  információ kérhető a titkarsag.gyor@maltai.hu e-mail címen és a 30/633-5286-os telefonszámon, vagy az MMSz titkárságán: 96/336-129-es telefonszámon.

(gyor.hu)

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr6514013160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása