ELÜTÖTTE MAJD MEGÖLTE A LÁNYT: 15 év után is életfogytiglan a kegyetlen gyilkosnak
2018. augusztus 30. írta: Cseri Pali

ELÜTÖTTE MAJD MEGÖLTE A LÁNYT: 15 év után is életfogytiglan a kegyetlen gyilkosnak

borton.jpg

A Győri Fellebbviteli Főügyészség, mint másodfokú ügyészség az un. T. Eszter ügyben az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozza.

Mint ismert, a Győri Törvényszék a 2018. június 4. napján meghozott ítéletében a gönyűi férfit a 2003. szeptember 22. napján aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre, és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának lehetősége legkorábban harminc év elteltével vizsgálható.

A vádnak megfelelő nem jogerős ítélet szerint a vádlott figyelmetlen vezetése miatt gépkocsijával elsodorta a kerékpározó 22 éves nőt, aki az esés következtében eszméletét veszítette. A vádlott, miután mindezeket észlelte, úgy gondolta, hogy a sértett meghalt, ezért a felelősségre vonása elkerülése végett a nyomok eltüntetése mellett döntött. A kerékpárt az útszéli növényzetbe dobta, a sértettet pedig a csomagtartóba rakta, majd elindult, azonban útközben észlelte, hogy a nő mozog és hangokat hallat, ezért elhatározta, hogy megöli. Egy dűlőúton megállt, a kézzel-lábbal védekező sértettet a csomagtartóból kihúzta, hosszan vonszolta a gazos-bokros területen, közben arcon is ütötte, majd több percen keresztül kézzel fojtogatta, végül a közelben talált bálakötöző zsineggel megfojtotta. A sértett holttestét másnap találták meg, míg a gyilkosság elkövetőjét 14 évvel később.

Az elsőfokú ügyész az ítéletet tudomásul vette, az ítélet ellen a vádlott és a védő fellebbezett.

A másodfokú ügyészség szerint az elsőfokú bíróság ítélete törvényes és megalapozott, példaszerű a szigorúsága és az indokolása. A fiatal élet értelmetlen kioltása, az ezzel párosuló értelmetlen brutalitás a cselekmény elkövetése után 15 évvel is a lehető legszigorúbb büntetés kiszabását indokolja.

(ügyészség-)

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr4914211477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása