NEHOGY BEDŐLJÖN A HATALMAS FÉLREÉRTÉSNEK! Továbbra is kell a jogsihoz egészségügyi vizsga!
2018. december 23. írta: BoldiG

NEHOGY BEDŐLJÖN A HATALMAS FÉLREÉRTÉSNEK! Továbbra is kell a jogsihoz egészségügyi vizsga!

jogsi.jpg

Korábban több újság is azt írta, hogy jövő évtől már nem lesz feltétele elsősegélyvizsga megléte a jogosítvány megszerzésének.

Kiderült közben, hogy ez a széleskörben elterjedt információ azonban valószínűleg tévedésen alapul.

A Vöröskereszt szóvivője, Csali Annamária azt mondta az Indexnek, őket is meglepetésként érte tegnap a sajtóban felröppenő hír, ezért keresték az illetékes kormányszervet az ügyben.

A Magyar Vöröskereszt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól azt a tájékoztatást kapta, hogy az információ a rendelet félremagyarázásán alapszik, és a vasárnapi nap folyamán ki fognak adni egy közleményt, amelyben részletesen tisztázzák, miről van szó. Ez egyelőre nem történt meg, de közben több szakmai portál is foglalkozott a dologgal.

A konszenzus szerint pusztán arról van szó, hogy korábban az elsősegélyes papír bemutatása a Közlekedési Felügyeleten a sikeres forgalmi vizsgáról szóló vizsgaigazolás megkapásának feltétele volt, most viszont csak a vezetői engedély kiadásának feltétele lett (a Közlekedési Igazgatási Hatóságnál).

Magyarán szólva a nyár óta már nem kell bemenni Közlekedési Felügyeletre a jogosítvány kiállításához, ehelyett teljes egészében a kormányablak látja el a hatósági feladatokat. Ezzel egy felesleges úttól kímélték meg a vizsgázókat, amit a friss rendelet is rögzít. (via Index)

 

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr7914509166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása