Az idei év nyugodtan mondhatjuk egyik legfontosabb témája a munkerőhiány.  

Tömegek mondanak fel a magyar munkahelyeken, pedig ez nem tesz jót a közhangulatnak sem.

Ma már az ipari vállalatoknál is úgy vélekednek, hogy a legolcsóbb munkaerő-toborzás a megtartás. A helyzet senkinek sem jó: újabb és újabb bérfeszültséghez, felmondásokhoz, túlórákhoz vezet.

Ezekkel a szalagcímekkel indult az év, ami már akkor előrevetítette a téma súlyosságát.

Egy magyar tulajdonú, Fejér megyei nagyvállalat előtt megjelentek a szomszéd városban lévő multicég munkatársai és körbekérdezték az éjszakás műszakból kiérkezőket, hogy mennyit keresnek. A megállított dolgozókkal közölték azt is, hogy onnan 30 kilométerrel kellene átjárni, lesz céges busz is és bruttó 48 ezer forinttal többet fizetnek majd nekik kezdőként, ugyanabban a pozícióban - például karbantartóként, hegesztőként, betanított munkásként - voltak a munkaerőhiányra adott egyre drasztikusabb válaszok.

A munkavállalói oldal a bért és az emberséges bánásmódot hiányolja, az érdekek pedig egymásnak feszülnek.

A nagyszámú túlóra miatti elégedetlenség okozza a fluktuáció jelentős részét. Ma már sok esetben nem is a jobb fizetésért lépnek át az emberek egy másik munkahelyre, hanem mert már nem bírják a terhelést. Ezek mellett az sem véletlen, hogy jelentősen megugrott a táppénzen lévők aránya is, ami szintén egy menekülési útvonalat tükröz.

Bebizonyosodott hogy szakítani kell a "ha nem tetszik el lehet innen menni!" hozzáállással.

Ráadásul teljesen új jelenségként az is megjelent, hogy a munkavállalók közül sokan - idegen kifejezéssel élve - egyfajta "job hopperként" (állásról állásra ugrálóként) nem akarnak elköteleződni, hanem szabadúszó munkavállalóként tekintenek magukra, és egy jobb lehetőségért bármikor képesek lépni.

Régebben mind a kormányzat, mind a cégek jelentős része inkább homokba dugta a fejét és nem beszélt róla nyilvánosan, de 2018-ban már olyan mértékűvé vált a probléma, hogy egyre több érintett szólal meg a kérdésben. A probléma persze összetett és jelentősen túlmutat egy-egy nagyváros keretein.

Később aztán tovább éleződött a helyzet: Jövőre csak a SZÉP kártya marad meg béren kívüli juttatásként, az összes többit a kormány megszünteti – csak annyi a jó hír, hogy az adóalap meghatározásakor már nem kell alkalmazni az 1,18-as szorzót.

A javaslat nem pusztán az eddig kedvezményesen, hanem a jelenleg teljes szja-mentesen adható juttatásokat is megszüntette. A javaslatban sorolódnak a hatályon kívül helyező rendelkezések: vége a  iskolakezdési támogatás, helyi utazási bérlet, lakáscélú munkáltatói támogatásnak, a diákhitel törlesztéshez adott munkáltatói juttatásnak, a sportrendezvényre szóló adómentes belépőknek, a mobilitási célú lakhatási támogatásnak is, s így tovább. Vége a készpénzes cafeteriának is.

Nemcsak a munkaerőhiány kapcsán megragadható számos probléma, az okok az alacsony bérekben és a munkakörülményekben keresendők.

Elrettentő példaként - ez ugyan nem győri példa, de jól mutatja a problémát - tavaly év elején 1600 új munkavállalót vettek föl az egyik hazai autógyárba: év végére közülük csak 16-an maradtak. Egy másik, autóipari beszállító cégnél szintén óriási a fluktuáció: augusztus elején 140 új dolgozót vettek fel, de egy hónap leforgása alatt 120-an távoztak is a cégtől, így a létszámhiányból alig sikerült lefaragni. A munkáltatók nem ismerik fel, hogy a megtartóképességüket kellene erősíteniük, mert akkor nem küzdenének folyamatosan létszámhiánnyal.

Gyakori, hogy egy alacsony alapbér mellett adnak jelenléthez kötött pótlékot, amelynek havi összege ugyan 10-50 ezer forint között mozog, de már egy néhány napos – például betegség miatti – hiányzással is el lehet veszíteni.

Ezzel egyrészt kiszámíthatatlanná teszik a dolgozók számára a várható jövedelmüket, másrészt azt üzenik nekik: lustaságból nem jönnek be dolgozni. A munkavállalók orra előtt elhúzzák a mézesmadzagot a hirdetésekben és a felvételin, hogy „akár” ekkora és ekkora összeget is „elérhet” a bérük: ezek a „lehetőségek” azonban sokszor csalódáshoz vezetnek az átláthatatlan, mindenféle jogcímen adott bónuszok rendszerében.

Ennek hiányában viszont pár ezer forint ígéretéért hamar odébb állnak. Pláne, hogy a létszámhiány miatt a legtöbb cégnél a munkahelyi légkör is rendkívül stresszes, mindenki ideges és kapkod, az újonnan érkezőket nem segítik, mert teljesíteni kell a terveket. Szintén a létszámhiányra vezethető vissza, hogy a túlórakeretek már márciusra kimerülnek, ennek ellenére a törvényileg megengedettnek akár a dupláját is ledolgozzák túlórában a munkavállalók, csak éppen más jogcímen kapják meg az érte járó pénzt.

Győrben is elérkeztünk, ahhoz a ponthoz, mikor a cégeknek a fizetésemelésen túl, egyre jobban kell figyelniük arra, hogyan érzik magukat a dolgozók a munkahelyen, milyen az egészségük és az általános közérzet a vállalatnál, és egyre hatékonyabb programokat kell kitalálniuk.

Aztán előbb leírtak megoldására kitalálták a legnagyobb felháborodást okozó javaslatát a RABSZOLGATÖRVÉNYT.

A munka törvénykönyvének módosításával kollektív szerződés megléte esetén a jelenlegi 300 óráról 400 órára növelték az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő maximális mértékét.

Ráadásul újra visszahozták azt az egyszer már megakadályozott szabályt, miszerint a jelenlegi egy helyett hároméves időszakra tenné lehetővé a felhasznált és fel nem használt munkaórák beosztására vonatkozó munkaidőkeret kialakítását. Annyi megkötést tennének bele, hogy 12 hónap átlagában a heti munkaidő a rendkívüli munkavégzést is beleszámítva nem haladhatná meg a 48 órát.

A befektetőknek, felsővezetőknek küldött jelzést a kormányoldal, amikor megvillantotta új túlórajavaslatát, de néhány vállalati szinttel lejjebb szinte biztosan nem zajlottak egyeztetések a témában. Emiatt már most sok cégnél látható, hogy az üzem- és munkahelyi vezetők, hr-igazgatók nem is tudnak mit kezdeni a rendelkezéssel.

Életszerű az, hogy a gyakorlatban kényszerrel vegyék rá a túlmunkára az embereket?

A gyártóipar ma már országszerte fogytán van a fizikai munkára betanított munkaerőből: a cégek 88 százaléka dolgozóhiánnyal küzd, de még mindig folyamatosan érkeznek az országba újabb és újabb projektek, gyárberuházások.

Eközben a túlóra hasonlóan negatív mutatókat produkál: az emberek termelékenysége, hatékonysága a munkával eltöltött idő mennyiségével arányosan csökken, a 12 órás műszakokat nézve az utolsó 2-3 órában készül a legtöbb selejt - márpedig üzleti szinten az egyik legfontosabb, hogy ne legyen selejt, mert az nagyon drága. A túlóráztatott emberek a hosszabb - általában hat, de akár húsznapos - munkaciklusok vége felé követik el a legtöbb problémás lépést, akkor keletkezik a legtöbb hiba és munkabaleset. Ha ez összességében nincs megfelelően menedzselve, nincsenek a cégnél jól képzett vezetők, akik mederben tartsák a folyamatokat, továbbá a munkavállalók sem elkötelezettek és nem látnak biztosítékokat, akkor az rövid úton elviselhetetlen terhet róhat a szervezetre.

2019 LEGNAGYOBB KÉRDÉSE, HOGY A FIDESZ ÉS HŰBÉRESEI LENYOMJÁK-E A MAGYAR EMBEREK TORKÁN EZT A TÖRVÉNYT?

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!