MIKOR ÚJUL MEG A GYŐRI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS? Avagy Radnóti “Parkoló” Ákosék megvárják, amíg teljesen lerohad a buszközlekedés?
2018. december 30. írta: BoldiG

MIKOR ÚJUL MEG A GYŐRI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS? Avagy Radnóti “Parkoló” Ákosék megvárják, amíg teljesen lerohad a buszközlekedés?

busz-gyor-veteran2016bol-kisalfold-hu.jpg

A kormány álláspontja szerint, miután jól állnak anyagilag, a magyar városok akár saját kezükbe is vehetik a helyi tömegközlekedés üzemeltetését, és lapátra tehetik a gyalázatosan működő Közlekedési Központokat.

Talán a többségnek ismeretes, hogy a helyi közösségi közlekedés ellátása önkormányzati feladat. A helyi  közösségi közlekedésről megkövesedett dogma, hogy az csak veszteséges lehet, és egyébként is egyre kevesebben használják, azok is nagyobbrészt diákok és nyugdíjasok, illetve különböző alapokon ingyenesen utazók, akik után az állam alig fizet valamilyen kompenzációt.

Ezzel szemben a helyi tömegközlekedés megfelelő szemléletformálás mellett, kiváló alternatíva lehet például a Győrt is fojtogató személygépjármű-áradattal szemben. Természetesen ez jónéhány, elsőre meglehetősen népszerűtlennek tűnő intézkedést is megkövetel (felszíni parkolóhelyek csökkentése, parkolási díjak emelése, behajtani tilos zónák kiterjesztése stb). Politikailag úgy tartják, hogy ma ez felér egy öngyilkossággal, Győrben pedig „öntökönrúgással”, hiszen a parkoló építés apostola, Radnóti Ákos alpolgármester nem tudna mit átadni az év 52 hetében.

Győrben tavaly volt itt az ideje, hogy a város lépjen, de a mi vezetőink egyelőre hallani sem akarnak arról, hogy színvonalasabb tömegközlekedés legyen a városban. Végülis a polgármesternek és alpolgármesternek évi 12-13 millióért bérlünk mi győriek AUDI-t, a képviselők nagy része is kocsival jár-kel a városban, ők nem érzik a problémát. A busszal járó városlakók pedig legalább el vannak foglalva arra az időre is, amíg panaszlevelet írogatnak az ÉNYKK-nak, vagy épp az önkormányzatnak.

Nézzünk egy kicsit szét, máshol mi a helyzet!

Az utóbbi hónapokban Veszprém  mellett Kecskeméten is teleszaladt a puttony az ottani Közlekedési Központtal kapcsolatban, és nem hosszabbítanak velük szerződést.

Kecskeméten egyébként betűre ugyanazok a problémák vannak a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt.-vel, mint Győrben az ÉNYKK-val: az utasszám folyamatosan csökken, egyre több az utaspanasz a járatok késése, kimaradása valamint a buszsofőrök minősíthetetlen viselkedése miatt.

Persze az érem kétoldalú: Kecskemét vezetése sem hajlandó kifizetni a szolgáltatónak azt a díjat, ami mellett akár szemernyi esély lenne a színvonal emelésére, vagy éppen járműpark-fejlesztésre, vagy egyáltalán a veszteségek csökkentésére. Lényegében arról van szó, hogy a városok nem akarnak költeni túl sokat a tömegközlekedésre, a szolgáltatók pedig nem tudnak a semmiből fejleszteni sem járműparkot sem színvonalat, a nemzeti autóbuszgyártási stratégia pedig hatalmas pofára esés volt, vagyis onnan sem jön új busz.

A buszpark Kecskeméten némileg jobb állapotban van, mint Győrben, ahol van évi 25 milliárd iparűzési adóbevételünk és 50-60 milliárdos költségvetésünk. Az alföldi város iparűzési adóbevétele a miénk kb 40 %-a, igaz van egy Mercedes-Benz-gyáruk, és a költségvetésük idén – állami támogatással együtt számolva - 60 milliárd körüli, anélkül 40-45 milliárd. Az autóbuszparkjuk létszáma a miénk fele, de jóval színesebb, vannak hibrid buszaik (önkormányzati tulajdonban a szolgáltatónak átadva üzemeltetésre – ilyennel próbálkoztak Győrben is, 20 szóló buszt akart venni a város, de ott is a sóherság döntött, és a szerintük drága ajánlat miatt bukott a dolog), a jegyárak Kecskeméten olcsóbbak, kevesebb járatvonaluk van. A DAKK mégis kb ugyanannyival számolt náluk a következő időszakra, mint Győrben az ÉNYKK.

Kecskemét jövőre már bizonyosan új alapokra helyezi a helyi tömegközlekedést, ezzel szemben Győr még mindig ugyanazt a pisikását gyúrja, az AUDI AG sajnos nem gyárt buszokat (bár a konszernben van pár ilyen profilú cég), a jelenlegi telephely katasztrofális, és talán már nem is teljesen a városé (az ott lévő  OMV-kútnak, ami korábban a voláné volt, érdekes története van, amiről talán az egyik alpolgármester többet is mesélhetne), szóval nálunk egyelőre semmi jót nem lehet remélni. Főleg úgy, hogy a város vezetésének hozzáállásán az látszik, hogy a tömegközlekedést nyűgnek érzi, és mintha szándékosan annak elsorvasztásán dolgozna.

Veszprém 2023 Európa Kulturális Fővárosa lesz (Győr is indult, de nem jött össze nekünk, egyesek szerint szerencsére mások szerint sajnos). A Királynék városában 2019-től már a V-Busz Veszprémi Közlekedési Kft. szolgáltat az ÉNYKK helyett, 2018. december 31-én 22 órát követően egy éjszakai járattal kezdi meg működését, és január 14-ig ingyenes lesz (utána 250,- ft a vonaljegy elővételben, 330,- ft a vezetőnél). A flottában 11 éves lengyel Solaris Urbino 12 buszok, Mercedes Benz Citaro-k, MAN City-k is futnak majd. És már ez is hatalmas előrelépés a városnak, hiszen ott még harmonikaajtós Ikarus 260 és Ikarus 280-asok rótták az utakat, mint valami közlekedési múzeumban.

Az ottani flotta átlagéletkora a győrit is alulmúlta, ezért az ottani önkormányzat (autógyári háttér nélkül, mert ugye ott nincs AUDI, csak annak beszállítói) júniusban úgy döntött, hogy saját önkormányzati céggel oldják meg a helyi tömegközlekedést. Ezt a verziót egyébként javasolták Győrben is, de az önkormányzat által megrendelt tanulmányra hivatkozva elvetették, mondván az éves 1 milliárdos költség vállalhatatlan. Önmagában az összeg valóban soknak tűnik, de emögött egy új járműpark van, és nem a mostani kiöregedett, toldozott-foltozott roncsderbi, ami jelenleg egyébként szintén közel 1 milliárdban van évente.

De azért a végére van “jó hírünk” is: ismerve az ÉNYKK gondolkodását, hamarosan címlapon hirdeti a kisalfold.hu, hogy új buszok érkeznek a győri helyi tömegközlekedésbe! Veszprémből…

(via Győrben közlekedünk)

címlap: kisalfold.hu

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr7214522866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása