A győri nyomozók két győrsági férfit gyanúsítanak a bűncselekmények elkövetésével.
A nyomozás adatai szerint a 25 és a 35 éves gyanúsítottak még február 2-án délután és február 3-án 9 óra között Győrben, a Szent Imre úton, egy építés alatt álló ház három lakásának ajtaját feszítették be, majd a helyiségekből hőlégfúvó és elektromos fűtőkészülékeket vittek magukkal.
Ezzel nem elégedtek meg, a lakások után a ház előtt parkoló tehergépkocsi ablakait betörték, valamint az udvaron álló személygépkocsi zárszerkezetét megrongálták és a járművekből kéziszerszámokat, szerszámgépeket, földmérő eszközt loptak el.
A győri rendőröknek 1-2 hét alatt sikerült beazonosítaniuk a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Ferencet és O. Ádámot, akiket tegnapelőtt elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a két győrsági férfit – őrizetbe vételük mellett - lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Kihallgatásuk során a férfiak beismerő vallomást tettek.
A két férfinál folytatott házkutatások során ráadásul további bűncselekményekből származó tárgyakra bukkantak az intézkedő rendőrök. A megtalált bűnjelek kapcsán, tegnap a két tolvaj Töltéstaván, Győrságon, Kismegyeren és Nyúlon elkövetett lopásokról tett beismerő vallomást.
(via police)
Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljgyorben@gmail.com
Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!