CSILLAGGYERMEK  - egy emlékhely, amely zarándokhellyé válhat
2019. július 11. írta: Rát Mátyás

CSILLAGGYERMEK - egy emlékhely, amely zarándokhellyé válhat

csillaggyermek.JPGPozsgainé Szabó Erika kislánya 2011-ben született, akit tragikusan korán veszített el. Három éve fogalmazódott meg benne a gondolat, kell egy Győrben, ahol a családok megemlékezhetnek azokról a gyermekekről, akik korán elmentek, akik meg sem születhettek, akik meg sem foganhattak.

Szerencsések voltunk, segítettek az orvosok abban, hogy el tudjunk búcsúzni Kincsőtől. Tudtuk, hogy betegen fog születni. Fel voltunk készülve arra, hogy nem biztos, hogy velünk marad. De volt rá lehetőségünk, hogy megsimogathassuk, megpuszilhassuk. Az első találkozást alig pár órával később búcsúzás követte." Az emlékhely avatása egy kicsit az ő temetése is volt.

Fontos ez az emlékhely, főleg azoknak akik váratlanul veszítették el a gyermeküket, a kórházban vagy szüléskor. Ezen a helyen úgy érezhetjük, hogy mind itt vannak velünk.

A legelhanyagoltabb gyász a gyermeküket, magzatukat elvesztő szülők gyásza. Magukra maradnak a fájdalmukkal, miközben azt a „tanácsot" kapják, hogy „tegyék magukat túl rajta", vállaljanak újabb babát, és ha van már gyermekük, szenteljék rá a figyelmüket. Nincs hol kibeszélniük, megbeszélniük az érzéseiket, ahol támogatást kaphatnának a megpróbáltatásokhoz. Egy emlékhelyre viszont elvihetik a bánatukat, és mert tudják, hogy mások, akik hasonló veszteséget éltek át, szintén ott teszik le a terheiket, biztonságban érezhetik magukat. Akár találkozhatnak másokkal, ezáltal kapcsolatokat teremthetnek, vagyis közösség születhet a közös veszteségből.

Az emlékhely létrejöttére hamar összegyűltek a támogató aláírások, vállalkozók, magánemberek, politikusok adományaiból valósult meg.

via kisalfold.hu

Itt léphetsz be a Boldogulj Győrben Facebook csoportba, vagy írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: a boldoguljgyorben@gmail.com címre.

Követed már a Boldogulj Győrben oldalunkat Facebookon? ITT most megteheted. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljgyorben.blog.hu/api/trackback/id/tr6714939492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása